A fiatal lakóhelye, lakókörnyezete és az ott elérhető felnőtt modellek töltenek be meghatározó szerepet a fiatalkori bűnözés magyarázatában a Park és Burgess-féle zónaelméletben. A bűnözők lakhelyének térképezésével azonosítottak olyan területeket, ahol koncentráltan, kiemelkedően sok bűnöző élt. A bűnözés „melegágyának” tekinthető területeken élő fiatalok bűnözők közegében nőnek fel, a bűnözői modell tanulása kézenfekvő, és a bűnözői életvitel hagyományozódik. A fiatalok céljai és azok elérési lehetőségei között megjelenő feszültség vezet a bűnöző viselkedés megjelenéséhez a kényszerelméletekben. A mertoni feszültségelmélet alaptétele, hogy a társadalmi szempontból kívánatos célok és értékek, illetve elérési lehetőségeik között diszkrepancia van, a célok elérésének lehetőségei nem mindenki számára adottak. Ha a célok elérésében valakinek nem lesz módja a legitim utat választani, a törvénytelen eszközökkel fog élni. A mertoni alapmodellt Agnew fejlesztette tovább integrált kényszerelméletében. A fiatalok számára kívánatos célok mint felnőttprivilégiumok megszerzése, az autonómia demonstrációja, a kedvező társas pozíció elérése nem mindig vagy nem könnyen érhetőek el. A fiatalok észlelhetik úgy, hogy legális eszközökkel nem jutnak közelebb a célokhoz, és úgy döntenek, hogy törvénytelen eszközökhöz nyúlnak. A fiatal stigmatizációja önbeteljesítő jóslatként vezet a devianciához a címkézésmodellekben. A klasszikus címkézéselméletek feltételezik, hogy ha a környezete valakit deviánsként értékel és deviánsnak címkéz, akkor a személy azonosul ezzel, és ő maga is deviánsként tekint magára, és ennek megfelelően fog viselkedni. A címke önbeteljesítő jóslatként működik, és deviáns viselkedéshez vezet, ami még inkább erősíti a stigmát. Lényeges azonban figyelembe venni, hogy a serdülők számára a deviáns címke lehet, hogy értéket képvisel és nem stigmaként hat (Fekete 2015b).