Barabás A. Tünde (szerk.)

Alkalmazott kriminológia


Bűnözés

A bűnözés okairól, következményeiről, alakulásáról és fogalmi meghatározásáról korábban már részletesen írtunk, ezért most csupán egy táblázatban mutatjuk be a hatóság előtt ismertté vált bűncselekmények számszerű alakulását Magyarországon (7. táblázat). A bűnözés olyan deviáns cselekvések összessége, amelyek kivétel nélkül jogi normát sértenek, és a legsúlyosabb devianciáknak számítanak. A bűnözés egyben olyan deviancia, amely főként következményként kapcsolódik más normasértésekhez. A bűnelkövetés hatására aktivizálódó intézményi reakciót gyakran megelőzik más destruktív folyamatok, mint például az alkoholizmus, amely először az egyénre, majd annak környezetére fejt ki negatív hatást, azután olyan stádiumba ér, ahol az egyén erőszakos vagy vagyon elleni bűncselekményeket követ el. A bűnözés csökkentése elsődlegesen proaktív intézkedésekkel, vagyis a bűnözéshez vezető körülmények befolyásolásával érhető el.

Alkalmazott kriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 958 1

A bűnözés állandó, meg nem szűnő velejárója a társadalom működésének, megjelenési formái pedig folyamatosan idomulnak a változó körülményekhez. A kriminológia feladata a bűnözés eredőinek és változásainak feltárása, a kiváltó okok feltérképezése, valamint a megelőzés állami és társadalmi eszközrendszerének kidolgozása, segítve ezzel a rendőrség munkáját és erősítve a lakosság biztonságát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kiemelten fontos, hogy a diákok az elméleti tudás mellett alkalmazható ismereteket szerezzenek és megtanulják ezeket mindennapi munkájuk során használni. Ez tehát a célja az alkalmazott kriminológia oktatásának és az alapjául szolgáló tankönyvnek is, amelynek egyes témáit a hazai kriminológia és bűnügyi tudományok elismert elméleti és gyakorlati szakértői dolgozták ki, felhasználva a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatások eredményeit. A tankönyv három részből áll: az első rész a kriminológia megismeréséhez és megértéséhez szükséges legfontosabb alapkérdéseket mutatja be, a második részben a jelenkori bűnözés egyes formáinak főbb jellemzőiről kap képet az olvasó, míg a könyv harmadik része a gyakorlatról szól, segítve ezzel a jövő szakembereinek munkáját.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-alkalmazott-kriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave