A nemek kérdését a feminista ideológiai és politikai irányzat az 1960-as évektől alapvetően meghatározta, és főként a társadalomtudományokra volt nagy hatással, de a modern kriminológiai és jogi gondolkodásban is mély nyomokat hagyott. A feminista kriminológia elméleti alapja nem új, a marxizmus elnyomáskoncepcióját vetíti a nemek viszonyára. Központi elvei egyrészt a patriarchalitás, a férfiuralom, a nők feletti társadalmi ellenőrzés (Walklate 2001; Smart 1977; 1990; Steffensmeier 1993), amely a kriminalitás terén a kapcsolati erőszakban, a munkahelyi diszkriminációban, a zaklatásban, de az igazságszolgáltatásban is megnyilvánul. A másik alapvetés a nők marginalitása, azaz a társadalom peremére szorulása az élet minden területén. A nők marginalizáltságának koncepciója szerint nemcsak a nemük miatt, de az osztályhoz tartozásuk, társadalmi pozícióik, rasszhoz tartozásuk következtében is hátrányban vannak a férfiakhoz képest, ami elszegényedést okoz, és magyarázhatja bűnelkövetéseiket. Egyes kutatók szerint a női bűnözés növekedése főként a tradicionális női szerepből és nem a nők szélesebb körű gazdasági részvételéből adódik, mondván, a női bűncselekmények – a bolti lopástól a kisebb csalásokig – a család fenntartásával kapcsolatosak. (Daly 1994) Úgy vélik, hogy az emancipáció, a családi kötelékek lazulása, az önálló életvezetés is kriminalitáshoz vezethet. Az egyedülálló anyák, nők számának növekedését a kisebb értékű lopások, csalások és a prostitúció növekedése is kísérte, vagyis a nők körében megnövekedett bűnözés mögött a nők szegénysége állhat.