Barabás A. Tünde (szerk.)

Alkalmazott kriminológia


Áthelyeződés

A szituációs bűnmegelőzés legerősebb kritikája, hogy nem valódi bűnmegelőzés, a bűnelkövetők csupán időben és térben áthelyezik a bűncselekményeket. Erre példa Budapesten a Józsefváros (VIII. kerület) bekamerázása. Az intézkedés a kerületben a közterületi bűncselekmények számát jelentősen lecsökkentette. A tapasztalat az volt azonban, hogy Budapest más kerületeiben, illetve Pest megyében megnövekedett ugyanezen bűncselekmények száma. Hasonló eredménnyel járt a Budapesti Rendőr-főkapitányság „Látható rendőrség” programja. Ennek során a közrendvédelmi járőrök mellett a bűnügyi szolgálatot ellátó állománynak is nagy számban ki kellett vonulnia Budapest bűnügyileg fertőzött részeire. Mivel nem rendelkeztek egyenruhával, tipikusan a civil ruhájukra vettek fel „Police” feliratú megkülönböztető mellényt. Az intézkedésnek az érintett közterületeken bűncselekmény-csökkentő hatása jelentkezett, azonban a következmények megegyeztek a józsefvárosi kamerarendszerrel kapcsolatban tapasztaltakkal.

Alkalmazott kriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 958 1

A bűnözés állandó, meg nem szűnő velejárója a társadalom működésének, megjelenési formái pedig folyamatosan idomulnak a változó körülményekhez. A kriminológia feladata a bűnözés eredőinek és változásainak feltárása, a kiváltó okok feltérképezése, valamint a megelőzés állami és társadalmi eszközrendszerének kidolgozása, segítve ezzel a rendőrség munkáját és erősítve a lakosság biztonságát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kiemelten fontos, hogy a diákok az elméleti tudás mellett alkalmazható ismereteket szerezzenek és megtanulják ezeket mindennapi munkájuk során használni. Ez tehát a célja az alkalmazott kriminológia oktatásának és az alapjául szolgáló tankönyvnek is, amelynek egyes témáit a hazai kriminológia és bűnügyi tudományok elismert elméleti és gyakorlati szakértői dolgozták ki, felhasználva a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatások eredményeit. A tankönyv három részből áll: az első rész a kriminológia megismeréséhez és megértéséhez szükséges legfontosabb alapkérdéseket mutatja be, a második részben a jelenkori bűnözés egyes formáinak főbb jellemzőiről kap képet az olvasó, míg a könyv harmadik része a gyakorlatról szól, segítve ezzel a jövő szakembereinek munkáját.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-alkalmazott-kriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave