Barabás A. Tünde (szerk.)

Alkalmazott kriminológia


Rongálás

A rongálást a Btk. 371. §-a az alábbiak szerint határozza meg: „Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.” Az ismertté vált vagyon elleni bűncselekmények közül a rongálás – a lopás és a csalás mellett – a harmadik leggyakoribb bűncselekmény, amely az utóbbi években szintén csökkenő tendenciát mutat (1. táblázat). 2017-ben mintegy 6500 rongálásos bűncselekmény vált ismertté. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy a látens bűnözéssel kapcsolatos vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a rejtve maradt, fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények döntő többsége csekély súlyú, és gyakori a rongálás és a vandalizmus (Korinek 2005). A rongálás kiterjedhet személyes, állami vagy akár köztulajdonban lévő ingó és ingatlan dolgokra is, például ház ablakának betörése, falainak összefirkálása, autók, óriásplakátok vagy közlekedési jelzőtáblák megrongálása, műemlékek vagy temetőben lévő sírok megrongálása, közterületen lévő padok összetörése. A saját vagyontárgy megrongálása csak akkor bűncselekmény, ha az a védett kulturális javak vagy a műemlék jellegű dolog kategóriába tartozik. A vagyon elleni bűncselekményekre jellemzően a cselekmény súlyosságát a rongálás esetében is az okozott kár nagysága határozza meg. Az 50 000 forint alatti kárt okozó rongálás szabálysértés. Súlyosító tényező lehet, ha például a rongálás védett kulturális javakra, műemlékekre, temetkezési helyre terjed ki, vagy ha többen és szervezetten, bűnszövetségben követik el.

Alkalmazott kriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 958 1

A bűnözés állandó, meg nem szűnő velejárója a társadalom működésének, megjelenési formái pedig folyamatosan idomulnak a változó körülményekhez. A kriminológia feladata a bűnözés eredőinek és változásainak feltárása, a kiváltó okok feltérképezése, valamint a megelőzés állami és társadalmi eszközrendszerének kidolgozása, segítve ezzel a rendőrség munkáját és erősítve a lakosság biztonságát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kiemelten fontos, hogy a diákok az elméleti tudás mellett alkalmazható ismereteket szerezzenek és megtanulják ezeket mindennapi munkájuk során használni. Ez tehát a célja az alkalmazott kriminológia oktatásának és az alapjául szolgáló tankönyvnek is, amelynek egyes témáit a hazai kriminológia és bűnügyi tudományok elismert elméleti és gyakorlati szakértői dolgozták ki, felhasználva a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatások eredményeit. A tankönyv három részből áll: az első rész a kriminológia megismeréséhez és megértéséhez szükséges legfontosabb alapkérdéseket mutatja be, a második részben a jelenkori bűnözés egyes formáinak főbb jellemzőiről kap képet az olvasó, míg a könyv harmadik része a gyakorlatról szól, segítve ezzel a jövő szakembereinek munkáját.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-alkalmazott-kriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave