A gyűlölet-bűncselekmény mint sajátos bűncselekménytípus elnevezése az 1980-as években terjedt el, azonban a jelenség ősidők óta létezik: gondoljunk például az ókori keresztényüldözésekre. A 21. században számos nemzetközi szervezet, elsősorban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az ENSZ folytatott kampányt a jelenség a nemzeti jogalkotásban történő minél kiterjedtebb szabályozására és a gyakorlat monitorozására. Fontos előrebocsátani, hogy a gyűlölet-bűncselekmények fogalma bővebb egy-egy konkrét tényállásban rögzíthető magatartásnál. Minden olyan bűncselekmény idetartozik, amelyet (részben vagy egészben) egy csoporttal szemben érzett előítélet motivál. Ezért a legtöbb vonatkozó nemzetközi norma vagy ajánlás meglehetősen általánosan fogalmaz. Az Európai Unió Tanácsának 2008/913/IB számú kerethatározata például előírja, hogy „bűncselekmények vonatkozásában a tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a rasszista és idegengyűlölő indíték súlyosbító körülménynek számítson, vagy az ilyen indítékot a bíróságok a büntetések kiszabásánál figyelembe vehessék”. A 2012/29/ EU számú áldozatvédelmi irányelv 22. cikke pedig azt mondja ki, hogy az előítéleten vagy megkülönböztetésen alapuló indítékkal elkövetett bűncselekmények áldozatai specifikus védelmi szükségletekkel rendelkeznek, ezért védelmüket a büntetőeljárás során különleges intézkedésekkel kell biztosítani. Az EBESZ 2009-ben kiadott 9/09-es számú Miniszteri Tanácsi határozata előírja a tagállamok számára a gyűlölet-bűncselekményekre vonatkozó olyan jogszabály megalkotását, amely megfelelő súlyú büntetést helyez kilátásba az ilyen bűncselekmények elkövetése esetén. Emellett az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának CM/Rec(2010)5. számú ajánlása azt javasolja a tagállamoknak, hogy garantálják „azon állítólagos bűncselekmények és más incidensek hatékony, gyors és pártatlan kivizsgálását, amelyek esetében ésszerű gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az áldozat szexuális irányultsága, illetve nemi identitása motivációként szolgált az elkövető számára” (Átol et al. 2013, 80).