A közvetítői irányzatot a bűnözés okait magyarázó és egymással ellentétes nézetet valló olasz kriminálantropológiai és a francia szociológiai irányzat képviselői között kialakult ellentmondás konstruálta. A kriminálantropológiai iskola követői a bűnözés okát az egyén biológiai és lelki determináltságában látták, a szociológiai irányzat képviselői társadalmi jelenségként értékelték, azaz külső okokhoz társították. A közvetítői irányzat képviselői szerint mindkét szempontot figyelembe kell venni, vagyis a bűnözést a külső és belső okokat szintetizálva kell vizsgálni anélkül, hogy valamelyik túlsúlyba kerülne. Az irányzat képviselője Franz von Liszt (1851‒1919), aki előbb a marburgi egyetem, majd 1898-tól 1917-ig a berlini Humboldt Egyetem büntetőjogász-professzora volt. Liszt nézetei szerint a büntetés kiszabásán túl legalább annyira fontos szerepe van a prevenciónak, amelybe beletartozik az elkövető javíthatósága is. Liszt a speciálprevenció előfutáraként a kriminológia tudománytörténetében jelentős kriminálpolitikai reformjavaslatait a marburgi programban érvényesítette, amelyet ő maga szervezett a marburgi egyetemen 1882-ben (Korinek 2010). Liszt szerint a bűnelkövetőknek három csoportja létezik, 1. a bűnözéstől elrettenthető, alkalomszerű bűnelkövetők; 2. a javítható bűnelkövetők; és 3. a javíthatatlan bűnelkövetők. A környezeti hatások miatt alkalomszerűen bűncselekményeket elkövető egyének esetében nem kell tartani a bűnismétléstől, ezért velük szemben elegendő az elrettentés, illetve az arányos büntetések kiszabása. A javítható bűnelkövetők cselekvései már belső meghatározottságaik által ösztönözve történnek (például jellembeli okok), de még visszailleszthetők a társadalomba, amihez szigorú büntetéseket és szabadságvesztést is alkalmazni kell. A fiatal bűnözők oktatására, nevelésére mindenképp szükség van, javítóintézeti elzárásuk csak korlátozott ideig tarthat. A javíthatatlan elkövetők ugyancsak belső tényezők által motivált egyének. Olyan antiszociális bűnelkövetők, akik sosem lesznek képesek visszailleszkedni a társadalomba, ugyanakkor szinte biztos, hogy megismétlik bűncselekményeiket. A javíthatatlanok folyamatos visszaesők, ezért a legoptimálisabb, ha életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik, és örökre elzárják őket a társadalomtól.