Barabás A. Tünde (szerk.)

Alkalmazott kriminológia


A gyakorlat hatása a rendőri döntésekre

Az egyéni döntési jogkört meghatározó harmadik külső tényező lehet egy olyan (rendőri) közösségi működés, amelyben a rendőrök egységes gyakorlatot követnek, vagy egységes ideológiákat/nézeteket vallanak. Az előbbi esetében leginkább a szokás hatalma uralkodik, vagyis az a mechanikus munkamódszer, amelynek szövetébe mélyen beágyazódott az autonóm döntés. Erre talán a legjobb példa, ha gondolatban modellezünk egy olyan rendőrkapitányságot, ahol a bűnügyi szolgálat folyamatosan szelektálja a feljelentéseket, illetve a nehezen felderíthető ügyekben az előadók többsége csak a formális dokumentumokat állítja ki, elsősorban azért, mert minden rendőr ezt a gyakorlatot folytatja. Ezen a rendőrkapitányságon a munkahelyi közösség által kialakított mechanikus munkamódszer nagyon gyorsan reprodukálódik, főként azzal, hogy a pályakezdő rendőr is ezt építi be „napi rutinjai közé”, aminek negatív hatása gyakran nem is tudatosul benne. Az effajta működési mód kevésbé hivatásszerű, voltaképp a leghátrányosabb a rendőrség teljesítményére és professzionalitására.

Alkalmazott kriminológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 454 958 1

A bűnözés állandó, meg nem szűnő velejárója a társadalom működésének, megjelenési formái pedig folyamatosan idomulnak a változó körülményekhez. A kriminológia feladata a bűnözés eredőinek és változásainak feltárása, a kiváltó okok feltérképezése, valamint a megelőzés állami és társadalmi eszközrendszerének kidolgozása, segítve ezzel a rendőrség munkáját és erősítve a lakosság biztonságát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kiemelten fontos, hogy a diákok az elméleti tudás mellett alkalmazható ismereteket szerezzenek és megtanulják ezeket mindennapi munkájuk során használni. Ez tehát a célja az alkalmazott kriminológia oktatásának és az alapjául szolgáló tankönyvnek is, amelynek egyes témáit a hazai kriminológia és bűnügyi tudományok elismert elméleti és gyakorlati szakértői dolgozták ki, felhasználva a legfrissebb hazai és nemzetközi kutatások eredményeit. A tankönyv három részből áll: az első rész a kriminológia megismeréséhez és megértéséhez szükséges legfontosabb alapkérdéseket mutatja be, a második részben a jelenkori bűnözés egyes formáinak főbb jellemzőiről kap képet az olvasó, míg a könyv harmadik része a gyakorlatról szól, segítve ezzel a jövő szakembereinek munkáját.

Hivatkozás: https://mersz.hu/barabas-alkalmazott-kriminologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave