Annak ellenére, hogy az intézeti vagy családi környezetből távozó fiatalok nem bűnözők, szökésük miatt később egészen biztosan egy dinamikus rendőri ceremónia részesei lesznek.1 A hatóság eltűnésük okán körözési eljárást indít, megtalálásuk esetén előállítja őket, majd eltűnésükkel kapcsolatosan meghallgatja, végül visszaszállítja ugyanabba a környezetbe, ahonnét megszöktek. A megtalálás és visszaszállítás között zajlik az a hatósági eljárás, amit Erikson csak ceremóniaként és dramatizálási folyamatként említ (1966), és amelyben a „szökött” gyermek külső megítélése és önmagáról kialakított képe átformálódik. Bár szó sincs büntetőeljárásról, gyanúsítotti kihallgatásról, rabosításról, olykor ezek az események épp elegendőnek bizonyulhatnak ahhoz, hogy a deviáns viselkedés kihangsúlyozása megtörténjék. Mindebből a dramatizálási folyamat kétféle típusa formálódhat ki. Az egyik az a kötelező eljárási metódus, amelyet a távozó fiatal megtalálása és visszaszállítása érdekében a törvény előír, vagyis törvényes, protokolláris és elkerülhetetlen. A másik a rendőr viselkedése a kötelező eljárási metódusban, amit számos érzelem, attitűd és külső hatás alakíthat (például rasszizmus, agresszió, teljesítménykényszer, rossz gyakorlat). Az előbbi a ceremónia formális körülményeit teremti meg: rendőrautó, rendőrségi épület, meghallgató szoba, jegyzőkönyv, képviselő jelenléte, az utóbbi pedig a bánásmód, ami a deviánssá avatást valóságossá teheti. A fiatalok életvitelszerű lakókörnyezetüket nem ok nélkül hagyják el. Sok esetben családi közösségeikhez mennek vissza érzelmi kötődéseik miatt, vagy olyan társas kapcsolatokat alakítanak, amelyben hasonló sorsú fiatalok vagy őket befogadó felnőttek vannak. A lényeg, hogy megteremtik a menekülő valahová tartozásának érzését, magasabb jólétét ‒ vagy annak látszatát ‒ és az érzelmi biztonságot. Az ilyen kötődések gyakran deviáns egyénekkel vagy közösségekkel alakulnak ki, akik prostitúcióból, kábítószerrel kapcsolatos, illetve vagyon elleni bűncselekményekből tartják fenn magukat, vagy addiktív életmódot élnek. A fiatalt igen sokszor ebben a környezetben találják meg, vagyis olyan helyzetben, ahol inkább deviánsként tűnik fel, mintsem érzelmi kapaszkodót keresőként. Ez már önmagában megtévesztő, és egyáltalán nem meglepő, hogy a rendőr ettől a benyomástól a későbbi eljárásban sem vonatkoztat el, vagyis negatív tapasztalatai által viszonyul a szökött fiatalkorúhoz.