Evidens, hogy a bűnözéstől való félelem alakításában a rendőrségnek központi szerepe van. Egyrészt azért, mert az objektív ismereteket leginkább a rendőrség birtokolja, másrészt, mert a közbiztonság fenntartására elsődlegesen a rendőrség hivatott a hatáskörébe tartozó funkcióinak teljesítésével. A kizárólagos lehetőség azonban a félelemérzet mélyítésének kockázatát is magában hordozza. Az elmúlt évtizedekben a kriminológiai irodalmakban számos olyan elmélet látott napvilágot, amelyek a bűnözéstől való félelmet fokozó hatásokat taglalták. Ezek egyike a morális pánikkeltés. A Stanley Cohen által kidolgozott morális pánik elmélete szerint egy a többségtől eltérő társadalmi csoportot a hatalmi struktúra szereplői vagy más társadalmi közösség a médiumok felerősítő hatását kiaknázva a társadalmi rendre és értékekre veszélyesnek tüntetnek fel, ezzel velük szemben a társadalmi többség tagjaiban félelmet és gyűlöletet keltenek. Az elmélet kidolgozói szerint a veszélyhelyzet túldimenzionálásával pánikot keltenek a társadalmi többség tagjai között, és ezzel együtt negatív attitűdöket formálnak a célkeresztben állókkal szemben (Cohen 2002). A másik a Klaus Boers (1997) által részletesen kifejtett társadalmi problémák elmélete, miszerint a médiumokon vagy más kommunikációs csatornákon keresztül közzétett tájékoztatásokban kiemelik a lakosság köréből azt a korosztályt vagy társadalmi csoportot, amely a legveszélyeztetettebb egyes bűnözési trend vagy bűnözési forma által (például gyermekek vagy időskorúak) (Boers 1997; hivatkozik rá Korinek 2016, 374). A két elmélet csak egy része a félelemfokozó hatásokat taglaló elméleteknek, de meghatározó a rendőrség részvétele szempontjából. A morális pánikkeltés nagyon szorosan összefügg a rendőrségi címkézés folyamatával, továbbá azzal a rendőri tevékenységgel, amelyet egyes társadalmi csoportokkal szemben foganatosíthatnak. Ennek egyik iskolapéldája lehet az etnikai, nemzeti, vallási közösségek tagjai által elkövetett bűncselekmények rendőri kezelése és ennek a médiumok által történő felerősítése (például negatív bűnözésábrázolás). A másik a rendőri kommunikáció negatív hozadékaként említhető címkézést elősegítő sajtótevékenység. A társadalmi problémák elméletének gyakorlati manifesztációi közé tartozik a rendőrség korosztályi veszélyeztetettségre irányuló információközlése, ami a szociatív és a szituatív bűnmegelőzési tevékenységeken belül is megvalósul, amikor egy-egy korosztályt célzó prevenciós programban (például kisfilmek, előadások, szórólapok, propagandafilmek) a rendőrség kiemeli és túlhangsúlyozza a korosztályt célzó kockázatokat.