Cloward és Ohlin kutatásai a deviáns szubkultúrák által tanúsított magatartásminták eltérőségének feltárására összpontosultak, pontosabban arra, hogy az ilyen csoportok működésüket és annak hatásait tekintve milyen okokból térnek el egymástól. A szerzőpáros elméleti megközelítéseit a Delinquency and Opportunity: A Theory of Delinquent Gangs (Bűnözés és alkalom: a bűnöző bandák elmélete) című művében fejtette ki (Cloward–Ohlin 1960). A szerzőpáros a bűnöző bandák között nem csupán tevékenységük mintázataiban fedeztek fel különbségeket, hanem életkörülményeikben és lehetőségeikben is. Mint ahogy a domináns társadalomban egy státusz megszerzése mögött is jelentős szerepük van a lehetőségeknek, úgy a bűnözői közösségekben történő státusz elérése és a sikeresség is különböző lehetőségek meglétéhez kötött. Ezt Cloward és Ohlin az illegális eszközökhöz való hozzáférés lehetőségével magyarázta. Voltaképp egy bűnelkövető sikeressége abban áll, hogy milyen kapcsolatrendszert tud kialakítani, kitől tanulja a bűnelkövetés praktikáit, milyen gazdasági adottságokkal rendelkező lakóterületen él, milyen eszközökhöz fér hozzá, milyen egyéni adottságokkal és képességekkel rendelkezik, milyen megbecsültségű deviáns közösség tagja. A lehetőségek meghatározzák az egyén bűnelkövetői közösségekben betöltött szerepét, státuszát, illetve a közösség cselekvésmintázatának jellegét is. A kutatók szerint a lehetőségekhez való hozzáférés rangsorolja a deviáns szubkultúrákat és azok tagjait. Abban az esetben, ha valakinek csekély lehetőségei vannak, a bűnözői közösségekben sem érhet el sikereket, és nem vívhat ki magának megfelelő pozíciót. Vagyis Merton feszültségelmélete a bűnözői struktúrára is kivetíthető, nem csupán a társadalmi többségre. Cloward és Ohlin a bűnözői bandákat vizsgálva három csoportot különböztetett meg, vagyis 1. a bűnözői bandát; 2. a konfliktuskereső bandát; és 3. a visszahúzódó szubkultúrát.