Könyvünk Marie Darrieussecq választott kritikai és szépirodalmi szövegeit tekintette át az önfikció, a plágium, a schaefferi pragmatista fikciós olvasási modell, a valószerűség, a todorovi fantasztikum, a stílus, a klisé, a deleuze-i érzet, a paradoxon és a schaefferi esztétikai figyelem fogalmai mentén. A különböző témák kifejtéséhez különböző elméleti kereteket állítottunk fel, amelyek összességében egy viszonylag sokarcú, heterogén rendszert hoztak létre. A logikai ív, amely ezeket az elméleteket egy láncra fűzte fel, az önfikció műfajtörténeti taglalásával kezdődött: az önfikció az önéletrajztól elszakadva fikcionális jellegének hangsúlyozásával a 20. század második fele óta helyet követel magának a konstitutíve irodalminak számító műfajok között, létjogát a Freud utáni, szubjektumról alkotott elméletek erősítik, amelyek a szubjektum kimerítő jellegű megismerhetőségét tagadják. A fikció és az önéletrajz határát összemosó önfikció azonban problematikussá teszi az olvasás keretét: Darrieussecq önfikcióról írott műfajelméleti szövegeiben amellett érvel, hogy az önfikció komolytalan műfaj, nem kéri az olvasó feltétlen bizalmát, egy későbbi szövegében pedig már a valószerűség látszatát sem tartja fontosnak fenntartani. Ezután egy másik, az önfikcióból következő probléma tárgyalására tértünk át: a „pszichikai” plágiumra, amely amellett, hogy felteszi a kérdést, hogy bármi képezheti-e fikciós írás tárgyát, fikciós és önfikciós olvasási módozatainkra kérdez rá. E kérdésre Jean-Marie Schaeffer fikcióelméletét segítségül hívva próbáltunk meg válaszolni, aki a fikciót egy tág, nem csak a művészi fikcióra kiterjedő pragmatikai keretben vizsgálja. Schaeffer meglátása szerint a fikció egy olyan emberi képesség, amelynek a fajfejlődés és az egyedfejlődés szempontjából is kritikus szerepe volt, illetve van a mai napig. A fikció értelmezésének képessége nem más, mint a világhoz való viszonyulásunk egy módozata, amely interperszonális kapcsolataink által alakul ki. A fikciós viszonyulási állapot vagy belemerülés mimetikus ösztönzőkön és eszközökön keresztül valósul meg, amelyek a fikció helyes működésének szempontjából nélkülözhetetlen pragmatikai keretet alkotnak. Ezután áttértünk a valóság és fikció kapcsolatához szorosan kötődő valószerűség kérdésének részletezésére: miután magát a fogalmat problematizáltuk, megállapítottuk, hogy a valószerűség globális analógiára épülő látszatának fenntartásával az alkotó növelheti a befogadó esztétikai élményét. Egyes műfajok – így Darrieussecq több regénye is – a valószerűség határainak feszegetésével váltanak ki hatást az olvasóból, ezeket Tzvetan Todorov Bevezetés a fantasztikus irodalomba című könyvében elemzi.