Decroly felismerte, hogy a gyermeki elme működésének ismeretlensége miatt a felnőttek gyakran félreértik azt az erős, megismerés iránti vágyat, amely a gyermeket játékra, kísérletezésre és utánzásra vezeti. A felnőttek tehát észre sem veszik vagy alábecsülik a gyermekek által a külvilággal való kapcsolatfelvétel hatására spontán módon megalkotott első reprezentációkat. E reprezentációk Decroly szerint globálisak, nem elemezhetők, egyetlen egységbe olvasztják a tárgy tulajdonságait és maguknak a gyermekeknek a reakcióit. Például egy rajzban vagy egy mesében ezek az „egészek” vagy differenciálatlan csoportokban vagy egyetlen domináns, de egy oszthatatlan egészet előhívó elem alapján jelennek meg. Mivel szerinte egyedül ez fejezi ki a jelenség robusztusságát, Decroly a „sematizálás”, „szinkretizmus” vagy „Gestalt” kifejezések helyett a jelenségre a „globalizáció” kifejezést alkalmazta. (Dubreucq, 1993) A globalizációs módszer lényege, hogy mivel a gyermeknél kezdetben az észlelés dominál, az oktatás kezdeti szakaszaiban kerülni kell az elvont ismeretek közvetítését. Az analízis és szintézis helyett a „globalizálás”, az elnagyolt, de összefüggő, tapasztalati elemekre támaszkodó didaktika alkalmazása célszerű. Például az írás-olvasás tanítását a globalizáció módszerével nyolcéves kortól ajánlott megkezdeni. Decroly szerint ennek lépései: a) a teljes, cselekvést kifejező mondatok olvasása, írása; b) a szavak elvonása; c) a szavak szótagokra bontása.