Turós Mátyás

Alternatív pedagógia


A Dalton-terv alapvonásai

Parkhurst pedagógiai vezérelvei a szabadság és az együttműködés voltak. Pedagógiai elképzeléseire valószínűleg Frederic Lister Burk és Carleton Washburne is hatottak – például Washburne szorgalmazta, hogy a diákok tanulmányaik során saját tempójukban haladjanak. (Semel, 2002) Így szabadság alatt Parkhurst azt is értette, hogy a tanuló megszakítás nélkül dolgozhasson valamely olyan témán, amelyben elmerült, amely iránt őszintén érdeklődik. Ennek érdekében az iskolában például eltörölte a csengetést. Az együttműködés elvének keretében a diákokat a demokráciában való életre akarta felkészíteni. Olyan környezetet igyekezett teremteni, amelyben együttműködés és szoros interakció jön létre diák és diák, illetve diák és tanár között. Úgy vélte, hogy az oktatás kooperatív feladat, amit a munkafeladatokon keresztül, a tanulásszervezést a tanulók pszichológiailag adott tanulási feltételeihez igazítva kell megvalósítani. (Semel, 2002)

Alternatív pedagógia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2023

ISBN: 978 963 664 001 9

Könyvünk a századfordulótól kibontakozó reform- és alternatív pedagógiai irányzatokkal jegyzetszerűen, könnyen tanulható módon foglalkozik. A két bevezető fejezetet tizenkettő iskolamodelleket és pedagógiai-pszichológiai megközelítéseket bemutató fejezet követi. A leckék a már ismert tudnivalókon túl – amelyek rendelkezésre állnak a magyar nyelvű szakirodalomban is – eredeti források és a frissebb nemzetközi irodalom alapján az alternatív pedagógiáról újabb információkat is nyújtanak. Több magyar alternatív iskola, valamint az aktuális jogi és finanszírozási környezet bemutatása miatt a könyv hasznos lehet azok számára is, akik az alternatív pedagógia történeti, filozófiai és antropológiai hátterét már jól ismerik.

Hivatkozás: https://mersz.hu/turos-alternativ-pedagogia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave