Ebben a fejezetben azt próbáltam szemléltetni, hogy a kétnyelvű lexikon esetében a kutatók főként a nyelvspecifikusság kérdésére összpontosítottak, és egyre több bizonyíték van arra, hogy az anyanyelvi szókincs összefonódik a második nyelvi hálózattal, és ez az integrált hálózati rendszer helyenként kevésbé jól szervezett, mint az anyanyelvi megfelelője. Ma már tudjuk, hogy az anyanyelvi és idegen nyelvi szókincs elemei különböző mértékben kapcsolódnak egymáshoz, valamint a fogalmi réteg elemeihez, továbbá az is bizonyítást nyert, hogy egymásra gyakorolt hatásuk folyamatos és kétirányú. A kétnyelvű lexikon szervezésének modelljei nagyrészt az első nyelvre alkotott modelleken alapulnak, de az összetettség pontosabb ábrázolásának érdekében kissé átdolgozták őket. Pavlenko (2009) legújabb, minden részletre kiterjedő módosított hierarchikus modellje figyelembe veszi mind az anyanyelvi és második nyelvi szavak közötti kapcsolatok és asszociációk erősségét, mind pedig a fogalmi reprezentáció és kultúrák közötti különbségeket, valamint számol a kontextusbeli különbségekkel és a nyelvi fejlődéssel is. Kollégáimmal közös kutatásaim során a különböző szintű tanulókkal végzett vizsgálatok a fejezetben felvázolt elméleteket alátámasztották. Ezek alapján a kezdő nyelvtanulók először az anyanyelvi fordításra támaszkodnak, majd később elhagyják azt, és második nyelvi hálózatuk is elkezd fejlődni. Haladó nyelvhasználók tekintetében pedig kiderült, hogy a fordítást aktívan nem használó nyelvtanulók inkább a fogalmakat, mint az anyanyelvi megfelelőket aktiválták, míg a fordítók természetesen továbbra is képesek voltak könnyen előhívni a fordítást. Innen lépünk tovább: a következő fejezetben a szótudás fogalmát járom körül.