Dóczi Brigitta

A szókincs szerepe a nyelvtanulásban


Összegzés

Ebben a fejezetben azt próbáltam szemléltetni, hogy a kétnyelvű lexikon esetében a kutatók főként a nyelvspecifikusság kérdésére összpontosítottak, és egyre több bizonyíték van arra, hogy az anyanyelvi szókincs összefonódik a második nyelvi hálózattal, és ez az integrált hálózati rendszer helyenként kevésbé jól szervezett, mint az anyanyelvi megfelelője. Ma már tudjuk, hogy az anyanyelvi és idegen nyelvi szókincs elemei különböző mértékben kapcsolódnak egymáshoz, valamint a fogalmi réteg elemeihez, továbbá az is bizonyítást nyert, hogy egymásra gyakorolt hatásuk folyamatos és kétirányú. A kétnyelvű lexikon szervezésének modelljei nagyrészt az első nyelvre alkotott modelleken alapulnak, de az összetettség pontosabb ábrázolásának érdekében kissé átdolgozták őket. Pavlenko (2009) legújabb, minden részletre kiterjedő módosított hierarchikus modellje figyelembe veszi mind az anyanyelvi és második nyelvi szavak közötti kapcsolatok és asszociációk erősségét, mind pedig a fogalmi reprezentáció és kultúrák közötti különbségeket, valamint számol a kontextusbeli különbségekkel és a nyelvi fejlődéssel is. Kollégáimmal közös kutatásaim során a különböző szintű tanulókkal végzett vizsgálatok a fejezetben felvázolt elméleteket alátámasztották. Ezek alapján a kezdő nyelvtanulók először az anyanyelvi fordításra támaszkodnak, majd később elhagyják azt, és második nyelvi hálózatuk is elkezd fejlődni. Haladó nyelvhasználók tekintetében pedig kiderült, hogy a fordítást aktívan nem használó nyelvtanulók inkább a fogalmakat, mint az anyanyelvi megfelelőket aktiválták, míg a fordítók természetesen továbbra is képesek voltak könnyen előhívni a fordítást. Innen lépünk tovább: a következő fejezetben a szótudás fogalmát járom körül.

A szókincs szerepe a nyelvtanulásban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 012 5

A 20. század második fele nagy változásokat hozott a pszicholingvisztikai kutatások területén, így ma már tudjuk, hogy a szókincs szerepe megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen az idegen nyelv elsajátításában. Az utóbbi évtizedekben számos jelentős kutatási eredmény született a témában, amely nagyban befolyásolhatja egy leendő tanár nyelvtanításhoz való hozzáállását. A 21. századi pedagógia változtatásra készteti a tanárokat és a tanulókat: a digitális eszközök elterjedésével újabb és újabb lehetőségek jelennek meg, amelyek nagyban segítik a nyelvoktatást és nyelvtanulást, bármely nyelvről is legyen szó. Jelen könyv célja, hogy körüljárja a szótanulással, szókincsfejlesztéssel és tanítással kapcsolatos legjelentősebb pszicholingvisztikai fogalmakat és a legfrissebb kutatások alapján bemutassa, hogy mik azok a szótanulási szempontok, amelyeket érdemes figyelembe venni az idegen nyelvek tanulása során. Az első rész a szótudás elméleti alapvetéseit mutatja be, a második rész a tanulásban és tanításban megtalálható elméleti és gyakorlati szempontokra épül. A könyv áttekinti a szótanulással és szókincsbővítéssel kapcsolatos stratégiákat, a digitális eszközök szerepére és hatásaira is kitér, illetve betekintést nyújt a szókincs osztálytermi mérésébe és tesztelésébe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/doczi-a-szokincs-szerepe-a-nyelvtanulasban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave