Dóczi Brigitta

A szókincs szerepe a nyelvtanulásban


A szótárak, a szakszókincs és a szakszótárak jelentősége

Milyen szerepe van a lexikográfiának a szavak tanulásában? Milyen szótudásszempontoknak kell egy szótárnak megfelelnie? Mi a szakszókincs? Miért fontosak a szakszótárak? Ezekre a kérdésekre keresem a választ a következő fejezetben. Az angol nyelvben a szókincs majdnem fele szakszavakból áll, ráadásul egyre több nyelvtanuló a mindennapi nyelvtudáson túl arra is törekszik, hogy egy-egy szakterület nyelvezetét elsajátítsa. Ezért fontos tisztáznunk, hogy az általános szókincs mellett hogyan lehet a szókincs ezen részét is fejleszteni. A fejezet elején a lexikográfiával és a szakszókinccsel kapcsolatos legfontosabb definíciókat és elméleti tudnivalókat tisztázom. Majd példaképpen egy általam is írt művészeti szakszótár létrejöttének bemutatásán keresztül illusztrálom, hogy egy empirikus kutatás eredményei alapján hogyan terveztük meg és hoztuk létre szakkönyvünket. Ebben a fejezetben csak elméleti és tartalmi kérdésekre fókuszálok, az online szótárak a következő fejezetben kerülnek tárgyalásra, így azokra itt külön nem térek ki.

A szókincs szerepe a nyelvtanulásban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 012 5

A 20. század második fele nagy változásokat hozott a pszicholingvisztikai kutatások területén, így ma már tudjuk, hogy a szókincs szerepe megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen az idegen nyelv elsajátításában. Az utóbbi évtizedekben számos jelentős kutatási eredmény született a témában, amely nagyban befolyásolhatja egy leendő tanár nyelvtanításhoz való hozzáállását. A 21. századi pedagógia változtatásra készteti a tanárokat és a tanulókat: a digitális eszközök elterjedésével újabb és újabb lehetőségek jelennek meg, amelyek nagyban segítik a nyelvoktatást és nyelvtanulást, bármely nyelvről is legyen szó. Jelen könyv célja, hogy körüljárja a szótanulással, szókincsfejlesztéssel és tanítással kapcsolatos legjelentősebb pszicholingvisztikai fogalmakat és a legfrissebb kutatások alapján bemutassa, hogy mik azok a szótanulási szempontok, amelyeket érdemes figyelembe venni az idegen nyelvek tanulása során. Az első rész a szótudás elméleti alapvetéseit mutatja be, a második rész a tanulásban és tanításban megtalálható elméleti és gyakorlati szempontokra épül. A könyv áttekinti a szótanulással és szókincsbővítéssel kapcsolatos stratégiákat, a digitális eszközök szerepére és hatásaira is kitér, illetve betekintést nyújt a szókincs osztálytermi mérésébe és tesztelésébe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/doczi-a-szokincs-szerepe-a-nyelvtanulasban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave