Csernák Gábor

Statika


Erő tengelyre számított nyomatéka

A 2.10. ábrán egy ajtó látható, amire különféle irányú erők hatnak. Mindennapi tapasztalat, hogy az ajtót nem tudjuk kinyitni vagy becsukni olyan erővel, ami a pántok által kijelölt forgástengellyel párhuzamos, azaz ebben a példában függőleges. Forgató hatást tehát csak a tengelyre merőleges erőkomponenssel érhetünk el. Azonban az ilyen, tengelyre merőleges erőknek sincs forgató hatásuk, ha hatásvonaluk áthalad a tengelyen. Ilyen az erő a 2.10/a ábrán. Ebből arra következtethetünk, hogy az F erő forgató hatása függ attól, hogy mekkora a hatásvonalának távolsága a tengelytől. Ezt a távolságot – amit jelöl a 2.10/b és 2.11. ábrákonerőkarnak nevezzük.

Statika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 005 7

Ez a kiadvány a BME Gépészmérnöki Karán alapképzésben oktatott Statika tantárgy tematikájához igazodik, tehát elsősorban gépész- és mechatronikai mérnök hallgatóknak kíván segítséget nyújtani a statika alapvető összefüggéseinek és módszereinek ismertetésével. Az itt közölt ismeretanyag a BME Műszaki Mechanikai Tanszék dolgozóinak több évtizedes oktatási tapasztalata alapján alakult ki, akik folyamatosan részt vettek a tantárgy tananyagának és oktatási módszereinek fejlesztésében. Köszönettel tartozom munkatársaimnak, hogy tudásukat, tapasztalataikat megosztották velem. Különösen hálás vagyok Kossa Attila, Antali Máté és Szabó Zsolt kollégáimnak, akik számos hasznos javaslattal segítették munkámat.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csernak-statika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave