Cseke Ákos

A középkor és az esztétika


A „művészet” középkori filozófiája

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a „középkori esztétikával” illetve „művészetfilozófiával” foglalkozó tudósok, Eco, Maritain, De Bruyne vagy Assunto kísérleteinek kudarca arra mutat rá, hogy végső soron azoknak kell igazat adnunk, akik az „ugrás a középkoron át” megoldást választották, és figyelemre se méltatták a középkori szerzőket: ők legalább semmi olyasmit nem próbáltak belemagyarázni a középkori szövegekbe, amit maguk a szerzők soha nem gondoltak és nem is írtak le. Világos azonban, hogy az említett megközelítések jó része – tisztelet a kivételnek – rossz alternatívát állít elénk, hiszen nem az „ugrás” és a „belemagyarázás” között kell választanunk, hanem a történeti szövegeknek – a lehetőségekhez képest – pontos olvasata és figyelmen kívül hagyása vagy ideologikus alapú túlértelmezése között. A két, látszólag nagyon különböző, valójában azonban tulajdonképpen egynemű módszer együttes kritikáját kell tehát elvégeznünk, miközben azt is be kell mutatnunk, hogy igenis létezhet a középkori írások olyan megközelítése is, amely számol e szövegek esztétikai hozadékával, anélkül, hogy erőszakot tenne rajtuk.


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 132 5

A középkori esztétikának szentelt tanulmányok a 19. század második felétől fogva egyre nagyobb helyet foglalnak el az esztétikatörténeti kutatásokban, magyarul azonban még soha nem jelent meg egy kifejezetten ennek a kérdésnek szentelt összefoglaló munka. Cseke Ákos könyve ebben a tekintetben hiánypótló mű. A középkor és az esztétika ugyanakkor nem pusztán az ebben a témában született külföldi szakirodalom ismertetésére vállalkozik, hanem a szakirodalom közmegegyezésen alapuló belátásainak újragondolását is elvégzi. A könyv többek között a következő kérdésekre keresi a választ: Milyen szerepet tölt be a művészet és a szépség a középkori gondolkodásban? Mennyiben módosítja - vagy inkább ássa alá - a középkori szerzők tanulmányozása a modern esztétikai tapasztalatot? Mit jelent a szépséget észlelni a világban és önmagamban? Létezik-e érzékfeletti szépség? És vajon szép-e a szerelmes, széppé tesz-e a szeretet, a szerelem világa? A könyv többek között Tertullianus, Ágoston, Eriugena, Clairvaux-i Bernát, Bonaventura, Aquinói Tamás, Eckhart mester és Dante egy-egy szövegét elemzi és mutatja be az esztétika történeti vizsgálatának szempontjából.

Hivatkozás: https://mersz.hu/cseke-a-kozepkor-es-az-esztetika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave