A fejlődést eddig mint természettudományos, biológiai és technikai jelenséget vizsgáltam, de emellett szükséges azt közgazdaságtani szempontból is elemzés tárgyává tenni. Ebben a megközelítésben fejlődés alatt legtöbben a gazdasági növekedést értik. A közgazdaságtan a gazdasági növekedést tekinti egy ország hosszú távú sikeressége zálogának. A kibocsátás az elmúlt 200 esztendőben óriási ütemben növekedett (ezerszeres nagyságrendben mérhető), és ez alatt a 200 év alatt az emberiség történetében nagyobb változások következtek be, mint az azt megelőző korszakokban bármikor. „A makroökonómiában a gazdasági növekedés azt a folyamatot jelöli, amelyben a gazdaságok egyre több tőkefelszerelést halmoznak fel, kifelé tolják a technikai tudás határait, és folyamatosan termelékenyebbé válnak.”1 A gazdasági növekedés tehát a produktivitás folyamatos emelkedését jelenti, ami az adott ország GDP-jének vagy nemzeti kibocsátásának bővülése. Ha ezt egy főre vetítjük le, akkor az életszínvonal növekedéséről kapunk képet, feltételezve persze azt az egyszerű matematikai képletet, hogy önmagában a gazdasági növekedés javuló életszínvonalat és jobb életet eredményez (ennek kritikájáról a későbbiekben lesz szó). Samuelson és Nordhaus 4 tényezőt különböztet meg, amelyek a növekedést meghatározzák: