Ahogy Benjamin Franklin mondta, „amennyire örülünk a mások találmányaiból fakadó hatalmas előnyöknek, olyannyira boldognak kellene lennünk, hogy mi is szolgálhatunk másokat a saját találmányainkkal”.1 Jól illusztrálja ez az idézet azt az igényt, hogy az emberiség folyamatos belső hajtóereje a felfedezés, az alkotás és az újdonságra való törekvés. Ehhez azonban szükség van elődeink szellemi teljesítményeire, hiszen csak óriások vállain állva láthatunk a legtávolabb. Szükség van arra, hogy elért eredményeiket felhasználva, saját ismereteinkkel szintetizálva valami újat alkossunk, vagy a korábbiakat továbbfejlesszük. Egy olyan merev szabadalmi rendszer, amely ezt nem teszi lehetővé, valójában a technológiai status quo bebetonozását szolgálja, és csak magánérdekeket véd, de a technológiai haladást akadályozza. Éppen ezért van nagy jelentőségük azoknak a szabadalmi jogi megoldásoknak, amelyek lehetővé teszik a kutatásokat anélkül, hogy bizonyos találmányok felhasználása szabadalombitorlásnak minősülne. E problémakör leginkább a biotechnológia, a gyógyszer- és vegyipar kapcsán merül fel, de a műszaki tudományok más területén is jelentős kérdés. E fejezetben három fő témakört érdemes megvizsgálni. Logikailag az első a szabadalmi bejelentéshez kapcsolódó feltárási kötelezettség, a második az oltalmi idő hossza, a harmadik pedig a szabadalmi oltalom alóli speciális kutatási kivételek.