Keserű Barna Arnold

A fenntartható fejlődés hatása a szellemitulajdon-védelem rendszerére


John Evelyn és a Sylva (1664)

Az újkorban a fenntarthatóság eszménye az erdészet tudományából fejlődött ki. Ennek kulturális és tudományos hátterét a 17–18. századi felvilágosodás adta, amikor szerte Európában és azon kívül is jelentős társadalmi, gazdasági és politikai változások történtek (például a tengerentúli területek meghódítása és nyersanyagaik kitermelése, a vallásháborúk, az abszolút monarchiák létrejötte, a merkantilizmus és a kameralizmus kialakulása). A felvilágosodás tudományos forradalmat hozott magával, amely a racionális gondolkodáson és az empirikus megfigyeléseken alapult. A tudományos paradigmaváltás hozzájárult ahhoz, hogy az emberiség jobban megismerhesse az őt körülölelő világot és annak jelenségeit, valamint a háttérben munkálkodó természeti törvényeket. A világot elkezdték ismétlődő törvényszerűségek szerint működő gépként felfogni, amelynek megfejtésével a környezet is alakíthatóvá válik, és az emberiség érdekeit szolgálhatja, akárcsak az ember alkotta gépek. Hasonló folyamat játszódott le a humán tudományok terén is, az emberi test működését éppúgy, mint a szociális-társadalmi jelenségeket, a természeti törvények által vezérelt mechanikus rendszereknek fogták fel.1

A fenntartható fejlődés hatása a szellemitulajdon-védelem rendszerére

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Ludovika Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 963 5

A nemzeti és nemzetközi politikai közbeszédben egyre újabb területek jelennek meg a fenntartható fejlődés zászlaja alatt, ezzel együtt pedig a fenntarthatóság a hétköznapi életünkben is egyre több helyen jelen van, és a figyelem középpontjába kerül. A fenntartható fejlődés ugyanakkor a tudományban is jelentős fokmérővé vált, és minden tudományterület igyekszik saját magát is a fenntarthatóság jegyében újradefiniálni, és a fenntartható fejlődést szolgálni. Jelen írást is az újradefiniálás igénye ihlette. A jognak is reflektálnia kell a környezetünkben tapasztalható tudományos és társadalmi változásokra, amelyek folyamatosan kihívások elé állítják a jogtudomány művelőit. A reflexió még a jog rendszerén belül is számos eszközzel támogatható, amelyek közül e könyv a szellemitulajdon-jogok világát mutatja be a fenntartható fejlődés szemüvegén keresztül.

Hivatkozás: https://mersz.hu/keseru-a-fenntarthato-fejlodes-hatasa-a-szellemitulajdonvedelem-rendszerere//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave