A hagyományos kulturális kifejeződések védelmének hatékony módja, ha azokat titokban tartják a nyilvánosság előtt. Hasonlóan a hagyományos tudásnál leírtakhoz, itt is felmerül az az elhatárolási probléma, hogy hol húzódik egy információ titkosságának határa. A tradicionális tudás esetében van értelme a szűk körű (a tudás megalkotója vagy annak speciális szakértelemmel rendelkező használói) titkosságnak, és elképzelhető, hogy a hagyományos tudás kevesek vagy akár egyetlen személy birtokában legyen, de a hagyományos kulturális kifejeződések esetében véleményem szerint csak a tágabb, közösségi szintű titkosság értelmezhető. Ugyanis a kulturális kifejeződés mint megjelenési forma szükségképpen megkívánja e kulturális jegyek társas interakciókban történő közvetítését. A kultúrának társadalomintegráló és közösségiönazonosság-teremtő funkciója van, ennélfogva – az alább írt megszorítással – nem tartom elképzelhetőnek olyan kulturális kifejeződés védelmét, amely a közösségen belül is csupán néhány vagy akár egyetlen személy birtokában van. Ezek az ismeretek, információk egész egyszerűen nem minősülnek kulturális kifejeződéseknek, mert a kultúra fogalmilag közösségi jellegű, nem egyszemélyi. Ha a közösségen belül csak kis létszámú személyi kör ismeri ezeket a kulturális kifejeződéseket, akkor ezeknek az embereknek is kell rendelkezniük közösségképző ismérvekkel, amely alapján megállapítható, hogy a hagyományos kulturális kifejeződések csak az ő mikroközösségükben léteznek. Vannak ilyenek, hiszen a közösségek sem homogének, és ezáltal az egyes kulturális kifejeződésekhez való közösségen belüli hozzáférésnek is több szintje lehetséges. Bizonyos esetekben csak az idősek vagy a gyógyítók vannak birtokában valamely kulturális kifejeződésnek (például jelvényeknek, ruháknak, ékszereknek stb.), amelyekhez a közösség más tagjai nem juthatnak hozzá.1 Ez azonban az egész közösségre jellemző társadalmi struktúrából fakad, így maguk a kulturális kifejeződések is a közösség egészéhez kötődnek. A szellemi kulturális örökség védelméről szóló egyezmény 1. cikke szerint az egyezmény célja a közösségek, csoportok és egyének szellemi kulturális örökségeinek védelme. A fentiekből kifolyólag az egyénhez kötődő kulturális kifejeződéseket is védelemben részesíthetőnek tartom, de csak akkor, ha az valamilyen elismert közösségi vagy csoportnorma alapján van az érintett egyén kizárólagos rendelkezési körében. Minden más esetben csak magántitokról beszélhetünk, amely nem tárgya a tradicionális kulturális kifejeződések védelmének.