A polgári kori közjogtudomány elismert képviselői közé tartozó Egyed István (Budapest, 1886 –Budapest, 1966) tudományos munkássága a közigazgatási jog és az alkotmányjog területeit egyaránt érintette.1 Elméleti ismereteit a gyakorlati életben szerzett tapasztalatokkal egészítette ki, hiszen a hazai és külföldi jog- és államtudományi tanulmányok után hosszabb időn keresztül működött a budapesti királyi törvényszék, majd ítélőtábla bírájaként, miközben 1919–1927 között az Igazságügyi Minisztérium Törvényelőkészítő Osztálya munkatársaként is dolgozott. Ez utóbbi minőségben vett részt – egyebek mellett – az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920. évi I. tc., az Országgyűlés felsőházáról szóló 1926. évi XXII. tc., valamint – ekkor már a szaktárca külső szakértőjeként – a kormányzói jogkör kiterjesztéséről és a kormányzóválasztásról szóló 1937. évi XIX. tc. előkészítésében. A szakmai előmenetelt biztosító egyetemi magántanári képesítést 1922-ben az „önkormányzati közigazgatás” témakörében a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szerezte meg. Egyed István évtizedeken keresztül oktatott – 1927 és 1949 között nyilvános rendes egyetemi tanárként – közigazgatási jogot a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán, majd a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán. Két alkalommal a dékáni tisztséget is viselte. Egyed Istvánt 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává ajánlották. Bár megválasztására nem került sor, a tagajánlás szövege a pályatársak elismeréséről tanúskodik. „Munkáit erős jogászi érzék, tudományos gondolkodás, finom jogászi elemzés, a joganyagnak az elvek mellett a legapróbb részletekig menő ismeret, szabatos előadás és világos, magyaros stílus jellemzi. Nem lehet megemlítés nélkül hagyni alkotmányjogi kérdésekben okszerű konzervatív felfogását sem; anélkül, hogy mereven elzárkóznék az alkotmány korszerű javítása elől, az ún. alkotmányreformokat csakis történeti alkotmányunk ősrégi elveinek épségben tartásával az alkotmányfejlesztés útján tartja lehetőnek.”2 Közéleti megbecsültségét szerepvállalásai is jelzik: például 1921–1944 között a Magyar Jogászegylet titkári tisztét töltötte be; 1938-tól rendes tagja, 1947–1952 között pedig elnöke a Szent István Társaságnak; 1948–1951 között a Szent István Akadémia elnöki tisztségét viselte. A második világháborút követő koalíciós időszakban Egyed István a polgári közjogtudomány egyik utolsó képviselőjeként megtarthatta katedráját, és folytathatta publikációs tevékenységét is, de az 1948–49-es kommunista fordulatot követően nyugállományba helyezték. Az életéből hátralévő időszakot csendes visszavonultságban töltötte.