Deák Anita

A lelki élet mozgatórugói: motiváció, érzelem, személyiség

Megközelítő és elkerülő motivációs rendszerek affektív idegtudományi megközelítésben


Négy érzelmi kör

Panksepp összefoglaló írása az érzelmek pszichobiológiai megközelítéséről 1982-ben jelent meg a The Behavioral and Brain Sciences (BBS) folyóiratban. Nem biztos, hogy a kedves olvasó számára ismert, hogy a BBS-ben megjelenő publikációk sajátos módon épülnek fel, ezért röviden kitérünk erre. A publikáció három egységből áll: az első részben a szerző kifejti a téziseit, majd a második részben a téma szakértői kommentárokat fűznek az íráshoz, végül a harmadik szakaszban a szerző válaszol a felvetésekre, kritikákra. Mivel ebben a fejezetben az a célunk, hogy bemutassuk az affektív idegtudományi elmélet fejlődési ívét, az ismertetést a Panksepp (1982) által leírt elméleti keretre alapozzuk, és csupán jelezzük, hogy téziseihez olyan neves kutatók írtak kommentárokat, mint Magda Arnold, James Averill, Jose Delgado, Ronald De Sousa, Jeffrey Gray, C. E. Izard, Richard Lazarus, Robert Plutchik vagy Marvin Zuckerman.

A lelki élet mozgatórugói: motiváció, érzelem, személyiség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 040 8

A biológiai személyiségelméletek sorába illeszkedik Jaak Panksepp affektív idegtudományi elmélete. A személyiség működését hat, kéregalatti agyi területekhez köthető, evolúciósan adaptív elsődleges érzelmi rendszerrel magyarázza. Az elsődleges érzelmi rendszerek nemzetközileg elterjedt mérőeszköze az Affektív Idegtudományi Személyiség Skálák kérdőív, amelynek skálái (JÁTÉKOSSÁG, GONDOSKODÁS, KERESÉS, FÉLELEM, DÜH és SZOMORÚSÁG) képet adnak az elsődleges rendszerek működéséről, a rendszerek közti egyensúlyról vagy annak hiányáról. Jelen kötetben bemutatjuk az affektív idegtudományi elmélet helyét a biológiai személyiségelméletek sorában, kapcsolatát a megközelítő-elkerülő motivációs rendszerek elméletével, a személyiség érzelmi alapjait és az Affektív Idegtudományi Személyiség Skálák magyar változatával szerzett tapasztalatokat és fontosabb kutatási eredményeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/deak-a-lelki-elet-mozgatorugoi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave