Hogyan uralja a modern idegtudományi gondolkodást a kívülről-befelé program? A támpontokat James tartalomjegyzékében találhatjuk meg. Ebben a legtöbb fejezetcím az érzékeléssel és az észleléssel kapcsolatos, amelyeket az agy külső inputjainak nevezhetünk. Ez nem véletlen: William Jamesre és a legtöbb korai pszichológusra erős hatással volt a brit empirizmus, amely viszont a keresztény filozófiákon alapul. Az empirikus keretek között a tudás az (emberi) agy azon képességéből származik, hogy érzékeli és értelmezi az objektív világot. David Hume empirista filozófus szerint1 minden tudásunk észleleti asszociációkból és induktív következtetésből fakad, és ezek révén jutunk el az ok-okozati összefüggésekig.2 Semmi sem lehet az elmében anélkül, hogy az érzékszervek először ne észlelnék, mivel az elme a fizikai világ észleleteiből épül fel. Hume az asszociáció három elvét különböztette meg: a hasonlóságot, az időbeli és térbeli érintkezést, és végül az ok-okozati kapcsolatot. Például egy vers olvasásakor egy vele kapcsolatos másik vers jut az eszünkbe. Egy dolog (egy ok) felidézése egy másik dolgot hív elő az emlékezetünkből (az okozatot). A nyugati tudomány és annak módszerei nagyrészt azon az induktív módszertanon alapulnak, amely Hume észlelésközpontú filozófiájára megy vissza.