A Homo habilis és a Homo erectus már 1,5 millió évvel ezelőtt készített kétoldalas kézi baltát a nagy állatok lemészárlására és a hús csontokról való lekaparására. Technológiájuk kisebb módosításokkal egymillió éven át viszonylag változatlan maradt.1 Amikor az éghajlat melegebbé vált, őseink a középső szélességi körbe vándoroltak át Eurázsiába, ahol az élelem szezonálisabb volt, mint Afrikában. Ezek a szétszórtabb élelemforrások egyre kifinomultabb navigációt, emlékezetet és tervezést igényeltek.2 A vadászó-gyűjtögetők lassan gazdálkodóvá alakultak át, állandó lakhelyeket hoztak létre, és bonyolultabb megmunkált tárgyakat találtak fel, köztük fegyvereket, festményeket, szobrokat és hangszereket. Ezek közül a tárgyak közül sok már nem utánzott vagy reprezentált semmit a való világból. El kellett képzelni őket azelőtt, hogy a készítőjük elkezdett volna dolgozni rajtuk. A kézműves tárgyak a gondolat externalizált változatai, az elmélkedés tükröződései, valamint egy módja annak, hogy az alkotójuk személyes tudást osszon meg másokkal, akár még a halála után is. A kézműves tárgyak szemantikai entitások, amelyek felcímkézhetők és más dolgoktól elkülönítve megjegyezhetők. A cselekvés és az észlelés közötti eme tükröződés az aktív érzékeléssel és annak járulékos idegköreivel analóg mechanizmusokban gyökerezhet (3. fejezet).3 Azonban ebben a kiterjesztett hurokban a visszacsatolást nem egy speciális idegkör biztosítja az agyon belül, hanem a cselekvéssel létrehozott művek és az agybeli visszatükröződésük között létrejövő szekvencia.4