Buzsáki György

Agyunk belső nyelve

Az agykutatás belülről-kifelé útja


Tér és idő meghatározása

A távolság és az időtartam számítására feltalált mérőeszközök lehetővé tették elődeink számára, hogy olyan fontos kérdésekre válaszoljanak, mint a „Hol vagyok?”1 és „Hány óra van?” A távolság és a helypozíció, vagy az időtartam és a pontos idő közötti kapcsolat azonban eredendően körkörös. A helypozíció egy elmozdulás végpontja egy tetszőlegesen meghatározott kiinduló pozícióhoz képest. Hasonló körkörösség van a pillanat vagy a „most” esetében is, amely meghatározása szerint egy időtartam vége egy tetszőlegesen meghatározott kezdethez képest.2 Ezért a kérdést át kell fogalmazni a következőre: „Mi a megállapodás szerinti dátum/idő?”, mert az idő attól függ, hogy ki méri. Amikor ezt a bekezdést írom, 2017. február 17-e van a nemzetközi naptár szerint, ami az iszlám naptár szerint 1438 Jumada I 21, a zsidó naptár szerint 5777 Shevat 22, és a perzsa naptár szerint 1395 Bahman 30. A naptárak az időtartamot egy tetszőleges kezdettől számolva mutatják, így a „most” meghatározása a megfigyelő nézőpontjától függ.

Agyunk belső nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 949 9

Az Agyunk belső nyelve kritikus szemmel veszi górcső alá napjaink agykutatását, rákérdezve annak elméleti kereteire. A jelen idegtudomány empirista filozófián alapszik, amely szerint az agy célja a világ érzékelése, reprezentálása és az igazság megismerése. Posztulál egy döntéshozó homunkuluszt észlelésünk és cselekedeteink között. Ezzel szemben az Agyunk belső nyelve azt állítja, hogy az agy alapvető funkciója a cselekvés és annak következményeinek tárolása a túlélés és a jólét szolgálatában. A cél nem az objektív valóság leképzése, hanem a cselekvés lehetséges következményeinek értekelése. Csakis a cselekedetek biztosíthatják es magyarázhatják az érzékletek relevanciáját. A „belülről kifelé” modellben nem az érzetek tanítják az agyat és építik fel neuronális köreit, hanem az előre konfigurált és önszerveződő dinamikával rendelkező agy korlátozza, hogy miként látjuk a világot es hogyan cselekszünk. Újonnan konstruált kapcsolatok helyett a tapasztalás közben velünk született neuronális minták sokaságából választ az agy. A „belülről kifelé” modell egy alternatív stratégiát kínál a kognitív képességek magyarázatára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/buzsaki-agyunk-belso-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave