Buzsáki György

Agyunk belső nyelve

Az agykutatás belülről-kifelé útja


Kanada (második posztdoktori út)

Utólag visszatekintve valóban elképesztő, hogy milyen sok támogatást kaptam az amerikai kollégáimtól. Ma szinte elképzelhetetlen, hogy egy posztdoktort meghívjanak egy tanszéki szemináriumra tiszteletdíjért előadni. Talán kelet-európai egzotikus státuszomnak volt köszönhető. Keresztül-kasul bejártuk az országot, feltételezve, hogy talán ez az utolsó amerikai utunk. Azonban hosszú út állt még előttünk. San Antonió-i évem letelte után bepakoltuk a holminkat a Fiatba, és elbúcsúztunk a barátainktól. Csak egy apró részletről feledkeztem meg: a kanadai vízumról. A minneapolisi kanadai konzulátuson a bevándorlási tisztviselő tájékoztatott, hogy a munkavállalási vízum megszerzése egy-két hónapig is eltarthat. Egy hónap?! Elmagyaráztam a helyzetünket, megmutattam minden dokumentumot, ami nálam volt, és 5 nap várakozás után megkegyelmezett nekünk. Látogatói bejegyzést pecsételt az útlevelünkbe, és közölte, hogy a munkavállalási engedélyt a Calgary Egyetemre fogják küldeni. Nagylelkű hölgy volt. A kanadai hálaadási ünnep napján érkeztünk Calgaryba, és néhány napig Blandéknél maradtunk. Sajnos másnap Brian lesújtó hírrel fogadott: az Alberta Heritage Foundation kifogyott a pénzből, és megszüntette a posztdoktori programjukat. Ennek egyszerű következménye az volt, hogy nem volt számomra fizetés. De nem estem pánikba. Magyarországon bizonytalanságban trenírozódtam, és ami fontos, fiatalok voltunk. Az volt a tervem, hogy felveszem a kapcsolatot azokkal a kanadai idegtudósókkal, akiket Brian és én ismertünk, és felajánlom nekik a szolgálataimat. Az első, és egyben utolsó személy, akit felhívtam, Case Vanderwolf volt, akit Magdeburgban ismertem meg, és aki Brian mentora volt. Case felajánlotta, hogy fedezni tudja a fizetésemet 3 hónapig. Így hát visszaültünk a Fiatunkba, és 5 napot vezettünk Calgaryból az Ontario állambeli Londonba a Trans-Canada Highwayen, amelynek 90 százaléka végtelen préri, szórványos benzinkutakkal. Minden napom egy jó részét az autónk javításával töltöttem.

Agyunk belső nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 949 9

Az Agyunk belső nyelve kritikus szemmel veszi górcső alá napjaink agykutatását, rákérdezve annak elméleti kereteire. A jelen idegtudomány empirista filozófián alapszik, amely szerint az agy célja a világ érzékelése, reprezentálása és az igazság megismerése. Posztulál egy döntéshozó homunkuluszt észlelésünk és cselekedeteink között. Ezzel szemben az Agyunk belső nyelve azt állítja, hogy az agy alapvető funkciója a cselekvés és annak következményeinek tárolása a túlélés és a jólét szolgálatában. A cél nem az objektív valóság leképzése, hanem a cselekvés lehetséges következményeinek értekelése. Csakis a cselekedetek biztosíthatják es magyarázhatják az érzékletek relevanciáját. A „belülről kifelé” modellben nem az érzetek tanítják az agyat és építik fel neuronális köreit, hanem az előre konfigurált és önszerveződő dinamikával rendelkező agy korlátozza, hogy miként látjuk a világot es hogyan cselekszünk. Újonnan konstruált kapcsolatok helyett a tapasztalás közben velünk született neuronális minták sokaságából választ az agy. A „belülről kifelé” modell egy alternatív stratégiát kínál a kognitív képességek magyarázatára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/buzsaki-agyunk-belso-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave