A párizsi sabbaticalom kettészeli a Rutgers Egyetemen eltöltött két évtizedes munkásságomat. De volt egy másik választóvonal is. Mielőtt Párizsba költöztünk volna, eladtuk a házunkat, és vettünk egy elhanyagolt tanyát egy közeli városban, ahol jó állami középiskola volt. Párizsban a feleségemmel sokat kezdtünk olvasni a kortárs építészetről és belsőépítészetről. Egy 17. századi kandallót darabonként hoztam haza Franciaországból több repülőúton. Egy este, amikor a Champs-Élysées-n a Virgin Megastore könyvrészlegén nézelődtünk, találtunk egy könyvet Peter Forbes üvegházairól, és azonnal tudtuk, milyen házat akarunk építeni. Peter Forbes Firenzében és a Maine állambeli Seal Harborban él, és a környezetbarát épületek tervezéséről híres. Kapcsolatba léptem vele és Peter felhívta a figyelmemet az egyik gyakornokára, aki építészmérnökként tanított a Rutgersen, és vele hármasban terveztük meg az új otthonunkat. Vállalkozó lettem, ezermester, villanyszerelő, vízvezeték-szerelő, belsőépítész, mindez egyszerre. A feleségemmel konyhát, két fürdőszobát, lépcsőt és bútorokat építettünk a nappaliba és a dolgozószobánkba, és minden lehetséges módon segítettük a munkásokat. Nagyszerű csapatmunka volt. Az eredeti tanyaház csúnya volt, a lányaim még az osztálytársaiknak sem adták meg a címüket, és senkit sem hívtak át látogatóba. De amint az új ház ragyogott, a kisebbik lányom meghallotta az utcán, ahogy egy kislány és az apja beszélget, és az apjának azt mondja: „ez a legmenőbb ház”. Ettől kezdve mindkét lányom imádta az új palotáját (https://www.youtube.com/watch?v=tiLW-K935rI).