Abby és Brittany sziámi ikrek, Minnesotában élnek. Az egykori bájos gyerekek ma már magabiztos felnőtté váltak. Az ikreknek külön fejük és gerincvelőjük van, közös a mellkasuk két szívvel, két kézzel és két lábbal. Mindegyik agy és gerincvelő az egyik kezet és lábat idegzi be. Az érintésérzékelés és a végtagszabályozás a test azon felére korlátozódik, amelyet az egyes agyak beidegeznek. Abby és Brittany azonban számos olyan mozgásmintát tud végrehajtani, amelyek kétoldali kéz- és lábkoordinációt igényelnek, amilyen például a járás, a futás, az úszás, a labdajátékok vagy az autóvezetés. Különböző ízlésük van, sőt még a karriercéljaik is eltérőek.1 Mivel agyuknak külön szomatoszenzoros beidegzésük van közös testük egyes részein, sok megfigyelő azon töprengett, hogyan tudják hatékonyan koordinálni az érzeteiket, hogy szinkron vagy váltakozó mozgásokat végezzenek, amelyek számos egyszerű vagy komplexebb tevékenységhez szükségesek. Ha azonban a cselekvés tanít meg érzékelni, mint azt ebben a fejezetben állítottam, akkor megmagyarázhatjuk, hogy miért érzékeli szükségképpen a „másik test” mozgásait mindkét agy. Azért, mert a csontrendszer fizikai korlátai lehetővé tették, hogy a test kiterjesztését beépítsék. A másik test a cselekvés által kiváltott együttes tapasztalat jóvoltából válik a testséma részévé.