Buzsáki György

Agyunk belső nyelve

Az agykutatás belülről-kifelé útja


Két agy irányít egy testet

Abby és Brittany sziámi ikrek, Minnesotában élnek. Az egykori bájos gyerekek ma már magabiztos felnőtté váltak. Az ikreknek külön fejük és gerincvelőjük van, közös a mellkasuk két szívvel, két kézzel és két lábbal. Mindegyik agy és gerincvelő az egyik kezet és lábat idegzi be. Az érintésérzékelés és a végtagszabályozás a test azon felére korlátozódik, amelyet az egyes agyak beidegeznek. Abby és Brittany azonban számos olyan mozgásmintát tud végrehajtani, amelyek kétoldali kéz- és lábkoordinációt igényelnek, amilyen például a járás, a futás, az úszás, a labdajátékok vagy az autóvezetés. Különböző ízlésük van, sőt még a karriercéljaik is eltérőek.1 Mivel agyuknak külön szomatoszenzoros beidegzésük van közös testük egyes részein, sok megfigyelő azon töprengett, hogyan tudják hatékonyan koordinálni az érzeteiket, hogy szinkron vagy váltakozó mozgásokat végezzenek, amelyek számos egyszerű vagy komplexebb tevékenységhez szükségesek. Ha azonban a cselekvés tanít meg érzékelni, mint azt ebben a fejezetben állítottam, akkor megmagyarázhatjuk, hogy miért érzékeli szükségképpen a „másik test” mozgásait mindkét agy. Azért, mert a csontrendszer fizikai korlátai lehetővé tették, hogy a test kiterjesztését beépítsék. A másik test a cselekvés által kiváltott együttes tapasztalat jóvoltából válik a testséma részévé.

Agyunk belső nyelve

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 454 949 9

Az Agyunk belső nyelve kritikus szemmel veszi górcső alá napjaink agykutatását, rákérdezve annak elméleti kereteire. A jelen idegtudomány empirista filozófián alapszik, amely szerint az agy célja a világ érzékelése, reprezentálása és az igazság megismerése. Posztulál egy döntéshozó homunkuluszt észlelésünk és cselekedeteink között. Ezzel szemben az Agyunk belső nyelve azt állítja, hogy az agy alapvető funkciója a cselekvés és annak következményeinek tárolása a túlélés és a jólét szolgálatában. A cél nem az objektív valóság leképzése, hanem a cselekvés lehetséges következményeinek értekelése. Csakis a cselekedetek biztosíthatják es magyarázhatják az érzékletek relevanciáját. A „belülről kifelé” modellben nem az érzetek tanítják az agyat és építik fel neuronális köreit, hanem az előre konfigurált és önszerveződő dinamikával rendelkező agy korlátozza, hogy miként látjuk a világot es hogyan cselekszünk. Újonnan konstruált kapcsolatok helyett a tapasztalás közben velünk született neuronális minták sokaságából választ az agy. A „belülről kifelé” modell egy alternatív stratégiát kínál a kognitív képességek magyarázatára.

Hivatkozás: https://mersz.hu/buzsaki-agyunk-belso-nyelve//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave