Véleményem szerint a Hebb-féle „reprezentacionalista koncepció” alapvető problémája az, hogy feltételezi, ugyanazok az inputok mindig ugyanazt a neuronegyüttest mozgósítják, hiszen ez a keret azt sugallja, hogy a világban lévő tárgyaknak meg kell felelniük az agyon belüli neuronális válaszoknak. Nevezhetjük ezt az „x idegkorrelátuma” megközelítésének. A reprezentacionalista kívülről-befelé keretrendszer szerint a legjobb stratégia az észlelési mechanizmusok megértéséhez és az inputot reprezentáló sejtegyüttesek azonosításához az, ha különféle ingereket juttatunk az agyba, és megvizsgáljuk a kiváltott neuronális válaszok térbeli és időbeli eloszlását.1 Azonban, mint azt az 1. és 3. fejezetben tárgyaltam, ez egy megkérdőjelezhető stratégia, amely az ember kitalálta mentális konstrukciók neuronális korrelátumait úgy próbálja meg beazonosítani, hogy felteszi, világos határokkal kell rendelkezniük, amelyek megfelelnek az idegi reprezentációjuknak. A külső ingerjellemzőkkel való idegi tüske-korreláció informatív lehet a kísérletvezető számára, csak épp ez a korreláció nem áll rendelkezésre az agy neuronjai számára (1. fejezet). Ha a sejtegyüttesek jelentőségteljes események a neuronális számítások szempontjából, akkor előrejelezhető következményekkel kell járniuk a downstream partnereik számára. Végül, mivel az agy alvás közben is aktív, a sejtegyüttesek várhatóan ugyanolyan fontosak alvás közben is, mint ébrenlétben (8. fejezet). A kívülről-befelé reprezentációs keret azonban semmit sem mond a sejtegyüttesek létéről és működéséről az agy offline üzemmódjai alatt.