„Túl sok a hangjegy. Csak nyisszants le néhányat, és tökéletes lesz” – mondta a császár az ifjú Mozartnak. Bár ez nevetségesen hangzott az Amadeus című filmben, ma hasznos üzenet lehet a kognitív idegtudományi szakzsargon esetében. Egyszerűen nincs elég hely az agyban ama rengeteg terminus számára, amelyek az agykutatás előtt felhalmozódtak az elmével kapcsolatban (1.1. ábra). Bárki, aki jártas a neuroanatómiában, elmondhatja, hogy Korbinian Brodmann az agykéreg citoarchitekturális szerveződéséről szóló monumentális munkája 52 területet különböztetett meg az emberi agyban. Sok kutató arra a következtetésre jutott, hogy a belső anatómiai mintázatok különbségei funkcionális specializációra utalnak. A multimodális mágneses rezonancia képalkotást (MRI) használó modern módszerek 180 agykérgi területet azonosítottak, amelyeket a kérgi architektúra, az összeköttetések és/vagy a topográfia viszonylag éles változásai különítenek el egymástól. Akkor ez azt jelenti, hogy immár sokkal több potenciális doboz van az agyunkban, amelyeket a prekoncepcióinkkal megfelelésbe hozhatunk?1 De még az agyi régiók közelmúltban tapasztalt bővülése mellett is sokkal több az ember kiagyalta kifejezés, mint a kérgi terület. Ahogy a könyv későbbi részében kifejtem, a kognitív funkciók általában inkább az agyterületek közötti kapcsolatból fakadnak, semmint az elszigetelt területeken végbemenő lokális tevékenységből. De még ha el is fogadjuk, hogy a területek közötti interakciók fontosabbak, mint az egyes területeken végbemenő komputációk, egy légből kapott terminus és az agytevékenység közötti megfelelések kutatása nem lehet helyes stratégia az agy megértéséhez.