A juhok vagy a bárányok bőrét a bukovinai székelyek öltözetük darabjainak előállításához is felhasználták. A bukovinai székelyek fehér, fekete, szürke racka juhokat tenyésztettek, a legtöbb családnak volt 5–10–20 juha. A szőrüket és bőrüket is felhasználták, a húsukat és tejüket fogyasztották. A szűcsmesterség képviselői jelen voltak a bukovinai székely falvakban is, Istensegítsről a két világháború közti időszakból Szőts Jákob kozsokár nevét tartják nyilván (Höfler 1996: 278). Az andrásfalvi Sebestyén Ádám több helyi mester nevét is megemlítette: „Kozsokárok régen a Szőcs Jákob, majd Kozma Jóska, és később Kozma Fábián, Kozma Andris, János (Márton) András, Juhász (Burján) István voltak” (Sebestyén 1989: 91–92). „Az asszonyok és lányok – miután a könyökesbunda kiment a divatból – selymes derekbundát varrattak. Ezeket Szőcs (Jákob) Ambarusné, László (Ágoston) Juli, és nénje Mári készítették nagy türelemmel, mert igen babramunka volt” (Sebestyén 1989: 92). A szűcsmesterség apáról fiúra szállt, de Radócon iskolát is végezhettek, ahol mestervizsgát is tehettek. Néhányan az istensegítsi Szőts Jákob kozsokárnál tanulták a bőr kidolgozását és hímzését is (Höfler 1996: 278). A Néprajzi Múzeum honlapján a fényképgyűjteményben található egy 1948-ban készült fénykép az andrásfalvi János Gergely székely telepesről. A fénykép tartalma szerint „apjától tanult módon ki tudja készíteni a birkabőrt. Apja ’mester’ volt, bundakészítő. Ez a foglalkozás egyesítette a tímár és a szűcs mesterséget. A képen a bakancsa sarkával kinyújtja a bőrt, hogy a gyűrődések, ráncok kisimuljanak. Ez közvetlenül a törést megelőző munka. – A bőrt az istállóban szokta nyújtani, ahol a törés is történik” (a kép jelzetszáma: F 95303. Bakó Ferenc és Solymos Ede képe, 1948-ban Kakasdon készült).