Lőrincz Aladárné a többnyüstös szövéstechnikáknál ír a négyes szövésről (négy nyüstöt tesznek a szövőszékbe), itt említi, hogy ezzel szőtték a hétköznapi törölközőket, a négyes kenderlepedőket és a hétköznapi csíkos párnafejeket is. A párnafejek és törölközők szélébe különböző szélességű piros és fekete csíkokat szőttek, viszont a lepedőket nem díszítették színes csíkokkal (Lőrincz A. 2000: 18). Egy másik többnyüstös szövésmód a szarufás és kerekhímes szövés (azért hívják kerekhímesnek, mert szarufás mintát szőnek, és a szövés során a szembeforduló szarufák, halszálkák szép kerekek lesznek), ezzel a szövésmóddal törölközőket, lepedőket és ünnepi abroszokat szőttek (18–19). Szintén többnyüstös szövésmód a borshímes szövés, ezzel a nagy ünneplő abroszokat szőtték, a legdrágább fehér pamutfonalból, három nyüsttel, és a legnagyobb ünnepen, az úrnapi körmeneten használták ezeket az abroszokat (19). Négy nyüstöt használnak a sályos vagy ablakos szövés során, a legszebb asztalterítők és lepedők készítéséhez alkalmazták, és a legvékonyabb fehér pamutfonalat vásárolták hozzá. A mintáknak nevük van: rudak, kisasztal, virágok, pálcák (Lőrincz A. 2000: 20). A többnyüstös szövéstechnikához tartozik a szinyirejárós (színérejárós) szövés (a neve onnan ered, hogy nem egyforma az anyag két oldala, a színe alul lesz, a színén a színe látszik, a fordítottján a szövése). Nagyon régi technikaként ír róla Lőrincz Aladárné, ezt zsákok és tarisznyák szövéséhez alkalmazták. Itt használhattak durvább és finomabb kendert, pamutot és gyapjút is. „Tarisznya szövéshez sirített kendercérnát vetettek fel, de vékonyabbat és sűrűbben, mint a festékesnél. A mejkje festékeshez használt gyapjú volt, sok bordóval, kevés zölddel, sárgával és lilával. Jellegzetes, sűrű, egyenletes a csíkozása. Az átalvető tarisznyák is ebből készültek. A pántjuk csihánból volt, madzagszövőn szőtték, színesre festették. Ugyanezen a felvetésen szőtték meg a zsákokat is, ahol az ontokját csepüből fonták, kevésbé sirítették, hogy puha legyen és jól ráverődjön. Olyan kemény és sűrű lett, hogy a liszt sem ment át rajta. A köznapi párnákat is szőtték így, sokkal finomabb anyagból, a párnafejeket bordóval csíkozták” (Lőrincz A. 2000: 21). A fentebb említett sályos és ablakos szövés Salamon Gáspár szótárában is megtalálható: sájos „négy ’nyüsttel’ szőtt, fehéren fehér mintázat, lepedők és abroszok szövésmódja, sávolyos, azaz ferde csíkokból áll” (Salamon 2020: 263). Ablakos „négy ’nyüsttel’ szőtt, fehéren fehér mintázat, lepedők és abroszok egyik szövésmódja, kisebb vagy nagyobb »pettyek« négyzetbe, csíkokba rendezve, a minta részeinek nevei: kis asztal, nagy asztal, rudak és pácák” (Salamon 2020: 12).