A bukovinai székelyek ősei azok közül a csíki, háromszéki székelyek közül kerültek ki, akik 1764. január elején, Madéfalván gyűltek össze, hogy panaszt nyújtsanak be az Osztrák–Magyar Monarchia erőszakos határőrség-szervezése ellen. A sorozóbizottság valószínűleg fegyveres ellenállástól tartott, ezért január 7-én hajnalban katonasággal támadtak a Madéfalván összegyűlt emberekre. A túlélők közül, akik tehették, Moldvába menekültek. Amikor 1774. február 25-én Bukovina az Osztrák–Magyar Monarchia része lett, az új hatalom a meggyérült lakosú tartományt a Moldvába menekült székelyekkel kívánta pótolni. 1776–1777 telén érkezett az első csoport, ekkor alapították Istensegíts és Fogadjisten településeket. 1785-ben jött létre Hadikfalva és Józseffalva, majd 1786-ban Andrásfalva. A megalakult falvak lakossága elsősorban földművelésből és állattartásból élt, ezt fuvarozással és állatok eladásával egészítették ki, majd az elszegényedő lakosság Moldvában vállalt idénymunkát. Idővel a falvak túlnépesedtek, a földek elaprózódtak, ezért az egyre nehezedő megélhetés miatt a 19. század végén több hullámban kitelepülések kezdődtek. 1883-ban az Al-Dunához körülbelül 3000 ember került, itt Hertelendyfalva (Vojlovica), Székelykeve (Skorenovac) és Sándoregyháza (Ivanovo) települések jöttek létre. A mai Romániai területére 1887-től kezdődően vándoroltak bukovinai székelyek, ekkor az Arad megyei Gyorokra költöztek, majd 1888 és 1892 között és 1910-ben a Hunyad megyei Dévára, 1892-ben Vajdahunyadra, 1910-ben Sztrigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra. 1905-ben a Marosludas közelében fekvő Andrássy-, Eczken-, Albis- és Belső-telepre vándoroltak. A 19. század végétől kezdve Kanadába is kerültek, ezen kívül még Brazíliába és Argentínába is települtek bukovinai gyökerű székelyek.