A kutatások szerint az 1950-es évekig viselték a bukovinai székely férfiak a házilag készített inget (Fülöp 2018: 59). Az anyaga saját szövésű volt, lenből és kenderből készítették, majd a 20. század táján (a századfordulón) már gyapotfonalból készülhetett. Az első világháború után elterjedt a gyolcs, és az ünnepi ingeket ebből varrták. Azonban a gyapotvászon ing melegebb volt, ezért télen ezt hordták. Az ing varrásához 3 méter anyagot használtak, egy méter kellett az elejéhez és a hátához, és egy-egy méter az ujjakhoz. Elöl és hátul, a nyakrésznél ráncolták, de csak annyira, hogy a váll szélessége megmaradjon. Elöl 10-12 cm-es nyílást hagytak, a gallért két kötő fogta össze. A gomblyuk és a gombok alkalmazása a két világháború között terjedt el. Három gombot (bongot) varrtak az ingre, kezdetben a bong kék színű volt, majd fehér. Körülbelül 5 cm széles kézelő került az ingujjra, ezt egy bong fogta össze. Az inget olyan hosszúra varrták, hogy az ülepet eltakarta. A gagyán kívül viselték, de a nadrágba belekötötték. Az inget általában lájbival viselték (Höffler 1996: 185). A férfiak is hordták a szedett inget, de – az ünnepi inget kivéve – ezt az inget nem hímezték („nem volt fejtővel szedve”) (Höffler 1996: 185). Az ünnepi ingek közül a vőlegény ingére az alapanyag szálával hímeztek, vonalszerű, egyszerű mintát (Höffler 1996: 185). A józseffalvi származású özvegy Gál Ferencné Mária 1946-ban (Hercegszabaron) így mesélt a férfiak viseletéről: „Magunk készíttyük a férfiruhákot: / ing, / vászoning, / vászongatya. / Azé a legtöbjük nyáron így jártak. / Nagyon meleg volt. Nem voltak más ingvel hozzászokva, mek hasonlóhoz. / Azé / ijen volt a vászonfehérnemű. / Télen / fehér / gyapjúból szőt harisnya, / vaty szürkéböl, / vaty feketéböl” (lásd Hegedüs 1947: 192).