Néprajzi kutatások szerint a 18. században az elszegényedett parasztságra az önellátás volt a jellemző, ez kitartott a 19. század elejéig. A földművelésből teremtették elő a lent és a kendert a vászonhoz, a szőrmét és a bőrt pedig az állattartás nyújtotta. Házilag készítették a vászonféléket és a posztóféléket, de ez utóbbit kisiparosoktól vagy manufaktúráktól is beszerezhették. A magyar népviselet csak a legszükségesebb darabokból állt, a kutatások szerint a fehér szín volt a domináns. A férfiak az alábbi ruhaneműket hordták (és ezek fehér színűek voltak): vászoning, vászongatya vagy posztónadrág, szűr, ködmön és suba. A nők fehér ingvállat, fehér vagy színes szoknyát, fehér vagy sötét kötényt, fehér vagy színes fejkendőt, fekete bocskort, sárga, piros vagy fekete csizmát és fehér alapú bőrruhát viseltek. A 19. században a parasztság javuló anyagi helyzete lehetővé tette, hogy manufakturális vagy gyáripari alapanyagokhoz is hozzájussanak, és ekkortól a népviseletek díszesebbé és színesebbé válhattak. A feudalista önellátást felváltotta a kapitalista kisárutermelés, ezáltal a gyári pamutvászon, a gyolcs, a színes pamut- és posztóanyagok is a paraszti viselet részeivé váltak. A házivászon a munkára használt ruhák alapanyaga lett, továbbá a szegények és az öregek viselete. A 19. században a parasztság anyagi helyzetének javulásával a női viselethez tartozó ruhadarabok száma megnövekedett, lehetőség nyílt díszítés gyarapítására, ez kezdetben a díszíthető felületek gazdagabb kitöltését, később a díszítmények zsúfolását jelentette. A 19. század közepén a férfiak hosszú haját felváltotta a rövid viselet, a bajusz hosszú volt és hegyesre pödörték. A nemezből készült hengerszerű süveget az 1830-as évektől kezdve felváltotta a nagy karimájú kalap, továbbá a kis felálló karimájú pörge kalap és egy cilinder formájú kalap. Az ingnek téglalap alakú eleje, háta és ujja volt, nem volt gallérja, a hasítékot madzag kötötte össze. A 18. és 19. században az ing hosszú volt, a nadrágon kívül viselték, és széles bőrövet hordtak hozzá. A rövid ing a 19. század közepén vált divatossá. Az ingen fekete nyakravalót viseltek. Az alsótestükre vászonból készült gatyát húztak. Lábbelijük bocskor, később csizma, a ház körül pedig papucs volt. A férfiak viseletéhez tartozott a 19. században a szűr is, és szűrposztóból zsinór díszítésű nadrágot is varrtak. A lányok haja egy vagy két fonatba volt fonva, erre ünnepélyes alkalmakon párta került. Az asszonyok hajára főkötőt tettek. Az ingük házi kendervászon alapanyagú volt, majd a 19. század folyamán a férfiak és nők inge gyolcsból is készült. Ezután a polgári viseletből származó blúzfélék váltották fel az addigi inget. Az ing fölött mellényt hordtak, ez készülhetett szövött anyagból, bőrből vagy selyemből. A nők az alsótestükre házivászon alsószoknyát (pendelyt) húztak, erre kerülhetett akár több alsószoknya is (a korabeli szépségideál szerint), efölött szoknyát viseltek. A hétköznapokon hordott szoknya olcsóbb anyagból készült, az ünnepre szánt drágább anyagból. A szoknyán kötényt hordtak. Ruházatukhoz tartozott a ködmön is (juhbőrből készült ujjas felsőkabát). A nők a lábukon előbb piros vagy sárga színű, később fekete csizmát viseltek (Gáborján 1969).