Kétségtelen, hogy manapság a politika és tudománya területén egyre inkább előtérbe kerülnek azok a kultúratudományok által inspirált megközelítési módok, amelyeket korábban figyelmen kívül hagytak, illetve kutatási eredmények szempontjából megbízhatatlannak tekintettek. Számos olyan téma merül fel a politika kapcsán, amelyek értelmezéséhez a kvantitatív módszerek és a hagyományos szociológiai megközelítések semmilyen tekintetben nem járulnak hozzá, ugyanakkor, ha a politikát a különböző kulturális jelenségek összefüggésein belül vizsgáljuk, akkor számos jelenség válik érthetővé, vagy legalábbis értelmezhetővé, még ha ezek alapvető esetlegessége sohasem zárható ki teljes mértékben. Vannak olyan jellegzetes problémakörök, amelyek kapcsán a klasszikus elméletek és hagyományos módszerek nem nyújtanak támpontot és értelmezési keretet a magyarázatokhoz, ezért ezeket olyan perspektívákkal kell kiegészíteni, amelyek érzékenyek a kulturális jelenségekkel kapcsolatban.1 Ez természetesen nem jelenti a régi elméleti keretek és módszertani fogások feladását, de fontos korrektív alapot nyújtanak a jelenség-együttesek komplexitásának felvázolásához. A politikát nem szemlélhetjük minden más szférától elkülönülő területnek, mivel nem választható le a társadalom kulturális vonatkozásairól, ezért ezeket állandó kölcsönhatásaikban kell és érdemes vizsgálni. Kétségtelen, hogy egy ilyen vizsgálat minden esetben diszciplináris határsértéseket von maga után, a tudományágat azonban alapvetően gazdagítja. Ez még akkor is így van ez, ha a kultúra fogalma meglehetősen bizonytalan és széttartó, és ennyiben bizonytalan a tudományos programja is.2 Ha azonban eme körülményt nem gyengeségnek, hanem erénynek tekintjük, akkor a hibrid jelleg és az eklektikusság a szempontok sokszínűségét eredményezik. Nem hiszem, hogy ennek az összefüggésrendszernek és kölcsönhatási mechanizmusnak valamennyi elemét részleteiben fel lehetne tárni, annyi azonban bizonyosnak tűnik, hogy bizonyos cselekedetek vagy elbeszélések nem érthetőek azon kódok, szimbólumok és diskurzusok nélkül, amelyeket a politika a kultúrából szív fel, és amelyek alapján a polgárok tájékozódnak.