A holokauszt emlékezet egyidejű univerzalizálódásának és helyhez kötődésének egyfajta különleges kifejeződését adják a botlatókövek. Ezek elhelyezése egy olyan hálót rajzol ki, amely az erőszak, az üldözés és menekülés, pusztítás és pusztulás topográfiájának pontjait mindenütt ugyanabban a formában jelöli meg. A botlatókövek mindenütt más személyre, de ugyanarra a kontextusra emlékeztetnek, így téve minden egyes esetet és nevet egyetemessé és a háló egyenrangú pontjává. Paradox módon ennek az univerzalizáló kontextusnak a hatása a konkrét helyhez való kötődésben realizálódik. A botlatókövek elhelyezői sokszor nem ismerik azokat a személyeket, akiknek emléket akarnak állítani. Sokszor nem ismerik konkrét élettörténetüket, de ahhoz a helyhez kötik életüket, ahol ők maguk is élnek. Már maga a hely azonossága is megindító, hiszen lehetővé teszi az azonosulást bármely tetszőleges személlyel, aki azon a helyen élt: azon az utcán sétált, azon a téren játszott, abban a boltban vásárolt, vagy egyszerűen csak ott lakott. Ebben az esetben nem a személy, hanem a hely kapcsolja össze a múltban élteket a jelenben élőkkel. A történelem mindig az időhöz viszonyul, az emlékezet azonban a térben orientálódik, és nemcsak a szorosabb értelemben vett emlékezethelyek vonatkozásában, hanem minden esetben. A múlt és jelen mindenkori érintkezési pontjai helyhez köthetők.