Balogh László Levente

A politika mint kultúra


A nevek és a helyek emlékezete. A botlatókövekről

A holokauszt emlékezet egyidejű univerzalizálódásának és helyhez kötődésének egyfajta különleges kifejeződését adják a botlatókövek. Ezek elhelyezése egy olyan hálót rajzol ki, amely az erőszak, az üldözés és menekülés, pusztítás és pusztulás topográfiájának pontjait mindenütt ugyanabban a formában jelöli meg. A botlatókövek mindenütt más személyre, de ugyanarra a kontextusra emlékeztetnek, így téve minden egyes esetet és nevet egyetemessé és a háló egyenrangú pontjává. Paradox módon ennek az univerzalizáló kontextusnak a hatása a konkrét helyhez való kötődésben realizálódik. A botlatókövek elhelyezői sokszor nem ismerik azokat a személyeket, akiknek emléket akarnak állítani. Sokszor nem ismerik konkrét élettörténetüket, de ahhoz a helyhez kötik életüket, ahol ők maguk is élnek. Már maga a hely azonossága is megindító, hiszen lehetővé teszi az azonosulást bármely tetszőleges személlyel, aki azon a helyen élt: azon az utcán sétált, azon a téren játszott, abban a boltban vásárolt, vagy egyszerűen csak ott lakott. Ebben az esetben nem a személy, hanem a hely kapcsolja össze a múltban élteket a jelenben élőkkel. A történelem mindig az időhöz viszonyul, az emlékezet azonban a térben orientálódik, és nemcsak a szorosabb értelemben vett emlékezethelyek vonatkozásában, hanem minden esetben. A múlt és jelen mindenkori érintkezési pontjai helyhez köthetők.


Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 615 162 1

Közhely, hogy a politika és a kultúra egymással szoro­san összefüggenek, viszonyuk azonban egyáltalán nem magától értetődő. A politika beágyazódik a kultúrába, onnan meríti cselekvési és értelmezési min­táit, folyamatai során – reflektálva vagy reflektálatlanul – folyamatosan visszanyúl azokhoz a régi vagy kevésbé régi kulturális „készletekhez”, amelyek érzékelését és értelmezését mindig is meghatározták, vagy leg­alábbis befolyásolták. A kultúra és a politika viszonyának vizsgálata sem affirmatív, sem kritikai funkcióval nem rendelkezik, célja sokkal inkább az értelem megtalálása és az értelemadás. Ezzel tulajdonképpen azt is tudomásul vesszük, hogy a kijelentések minden esetben esetlegesek, ami azonban nem módszertani hiá­nyosság, hanem a dolog természetéből fakad, és akkor is fennáll, ha egyébként pontos látleletet adnak, és nagy magyarázó­erővel bírnak a politika jelenségeivel kapcsolatban.

Hivatkozás: https://mersz.hu/balogh-a-politika-mint-kultura//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave