4.3.1.1. Lokalizáció és lézióelemzés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Történeti szempontból a legkorábbi funkciólokalizációs módszer az volt, amelynek során agysérült betegek funkcióit (illetve funkciókiesését) lehet meghatározni. E szemlélet korai változata előfeltételezi, hogy egy adott funkciót egy adott agyi régióban tudunk lehorgonyozni, így szükségszerűen szemben áll az antilokalizációt képviselő, ekvipotencialista-felfogásokkal. Napjainkban ez a szemlélet háttérbe szorult. Modern megközelítésnek tekinthető a több agyi struktúra által alkotott idegrendszeri hálózatok azonosítása, működésük leírása. Broadmann nevéhez köthető az agy szövettani feltérképezése, az agykéreg részletes citoarchitektonikai rendszerezése, amely a lézióalapú tanulmányok fontos kiindulópontját adja. A lokalizációelvű vizsgálatok legnagyobb erényének tekinthető az úgynevezett sztereotaxiás eljárás kidolgozása. Ennek segítségével az egyes léziók helye és kiterjedése elég jó pontossággal azonosítható, illetve a különböző betegekben lévő károsodások egymással össze is hasonlíthatóak. Egy ilyen, ma is elterjedten használt humán sztereotaxiás agyatlasz Talairach és Tournoux (1988) nevéhez fűződik.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave