Okon-Singer és munkatársai (2011) izraeli egyetemisták érzelemkiváltó képekre adott válaszait összehasonlították az amerikai normatív adatokkal. Azt találták, hogy az izraeli fiatal nők által adott arousalérték magasabb volt, mint az amerikai nőké, a valencia értékek viszont alacsonyabbak voltak (mind a pozitív, mind a negatív képekre alacsonyabb átlagokat mutattak, mint az amerikai nők). A különbséget azzal magyarázták, hogy az adatfelvétel idején és az azt megelőző egy évben az izraeli nők a kötelező katonai szolgálat miatt traumatikus eseményeket élhettek át (pl. öngyilkos merényletek, háborús helyzet). Esetükben tehát valószínűleg a magasabb arousal és alacsonyabb valencia értékekben tükröződtek az akut és poszttraumás stressz zavar (PTSD) enyhe tünetei.

Az affektív zavarok közül nagy hangsúly helyeződött a major depresszió tanulmányozására (Blysma és mtsai, 2008). Megállapítást nyert, hogy major depresszióval küzdő egyének a negatív képeket kellemetlenebbnek értékelték, mint az egészséges személyek. A negatív képek intenzívebb érzéseket váltottak ki, mint a semleges képek (mind az egészséges, mind a depressziós csoportban), de a depressziós egyének arousalértékei nem mutattak szignifikáns eltérést az egészségesekhez viszonyítva. A szubjektív értékelésekben megmutatkozó különbségeket megerősítették az idegtudományi eredmények is (pl. csökkent aktivációt találtak az érzelem kiváltásáért és szabályozásáért felelős régiókban), rámutatva ezáltal a betegségre jellemző csökkent reaktivitási mintázatra (Lee és mtsai, 2007). Gyógyszeres kezelésben nem részesült unipoláris depresszióban szenvedő betegeknél azonban azt találták, hogy a negatív ingerekre az agy megnövekedett aktivációval válaszol a limbikus területeken, az ezeket kontrolláló kérgi szabályozás pedig gyenge volt (Anand és mtsai, 2005).

Schizofrén betegekkel végzett klinikai jellegű kutatásokban azt találták, hogy a betegek intenzívebbnek jellemezték a semleges képek által kiváltott érzelmi állapotukat, mint a kontrollcsoport tagjai (Llerena és mtsai, 2012; Hemple és mtsai, 2005). Szubjektív válaszok szintjén ugyan nem volt szignifikáns különbség, fiziológiai szinten azonban láthatóvá vált (pl. elektrodermális aktivitásban, vérnyomás változásban, légzésfrekvenciában), hogy a betegek megváltozott fiziológiai reakciókat adtak pozitív ingerekre az egészséges személyekhez viszonyítva (Hemple és mtsai, 2005).

Egy további vizsgálódási terület a pszichopátiával kapcsolatos affektív változásokat írja le. Egy bűnelkövetőkkel végzett kutatásban (Müller és mtsai, 2003) az elítéltek szubjektív válaszai (ti. képekre adott valencia és arousalértékek) nem tértek el a kontrollcsoport válaszaitól, azonban az fMRI-vizsgálat különbségeket mutatott az idegrendszer működésében. Negatív ingerekre megnövekedett aktivációt találtak a jobb oldali prefrontális kéregben és az amygdalában, pozitív ingerek feldolgozásakor pedig a bal oldali orbitofrontális kéregben. Továbbá alulműködés mutatkozott a cinguláris kéregben és a temporális kéregben negatív ingerek feldolgozásakor, pozitív ingereknél pedig a jobb oldali mediális frontális és temporális területeken.

Összefoglalásként elmondható, hogy az érzelemkiváltó képi ingereket gyakran és széles körben alkalmazzák nemcsak kulturális összehasonlító vizsgálatokban egészséges személyek körében, hanem klinikai kutatásokban is változatos betegcsoportokkal. Az új kutatási eredmények alapján kirajzolódó egyik irányvonal módszertani, a másik inkább elméleti jellegű. Míg az előbbi azt a célt szolgálja, hogy az egyes klinikai kórképek, problémakörök sajátosságaihoz igazodó standard ingeranyagok kerüljenek kidolgozásra, addig az utóbbi a betegcsoportok érzelmi információfeldolgozási sajátosságait, adott esetben torzításokat, változásokat tud megragadni (azaz a kontrollcsoporttal szemben megmutatkozó különbségeket írja le). Napjainkban azt látjuk, hogy az egészséges és az attól eltérő információfeldolgozási módok vizsgálata több szinten történik: a szubjektív beszámolók mellett gyakran alkalmaznak biológiai (pszichofiziológiai, idegtudományi) módszereket. Az érzelemkiváltó képekre adott szubjektív válaszok szintjén sokszor csekély különbség mutatkozik (vagy nem éri el a szignifikáns különbséget jelentő küszöbértéket), a fiziológiai vagy neurális folyamatok szintjén azonban tetten érhetőek a feldolgozásbeli eltérések.