Az SDQ-kérdőív összesített nehézségi mutatója és skálái mentén alkotott csoportok különböztek a skálákon elért átlagaik mentén. Az egészséges kontrollcsoportban volt a legalacsonyabb a pontérték, míg a problémás kontrollcsoport ugyanolyan mértékben küzdött nehézségekkel, mint a Vadaskerti problémás csoport, azzal a különbséggel, hogy ők nem kerültek be az ellátórendszerbe. A Vadaskerti nem problémás csoport összesített nehézségi mutatója magasabbnak bizonyult, mint az egészséges kontrollcsoporté, ugyanakkor nem érte el a rendellenesség határértékét. Minden skálán az egészséges kontrollcsoport érte el a legalacsonyabb pontot. A hiperaktivitás, az érzelmi tünetek, a magatartási problémák mentén a két problémás csoport nem különbözött egymástól, ugyanolyan mértékben volt jellemző rájuk – többek közt – a nyugtalanság, az aggodalom, a dühkitörések és a figyelem elterelődése. Mindezekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a csoportok a viselkedési és érzelmi-hangulati jellemzőik mentén jól elkülönültek egymástól.

Az ingerek valenciájának és intenzitásának megítélésében sajátos mintázatot fedeztünk fel a négy csoportnál. A viselkedési és érzelmi-hangulati problémák következtében a gyermekek több félelmet, aggodalmat, feszültséget, nyugtalanságot éltek át, érzékenyebbek voltak a szorongás jelzéseire, azaz a kellemetlen ingerek magasabb aktivációs szintet váltottak ki belőlük, mintegy riasztva a szervezet elkerülő rendszerét. Azoknál a gyermekeknél azonban, akiknél a fenti problémák nem álltak fenn, a pozitív ingerek váltottak ki intenzívebb reakciót, mintegy felhívva a figyelmet a megközelítendő ingerekre.

Az ingerek kellemes, illetve kellemetlen voltának megítélésében szintén találtunk különbségeket. Az egészséges csoport és a problémásnak tartott gyermekek közti különbség abban mutatkozott meg, ahogyan a különböző valenciájú ingerekkel bántak. A problémás csoportokban és a Vadaskerti nem problémás csoportban egyértelműen beigazolódott, hogy a negatív érzelmekkel való bánásmód nehézséget jelentett számukra. A válaszaikból arra következtettünk, hogy a képek által kiváltott érzések jobban eluralkodtak rajtuk, nehezebben tudták szabályozni azokat. A határozottság, énhatékonyság élménye inkább a pozitív érzelmekhez kapcsolódott: minél pozitívabbnak találtak egy ingert, annál erősebb volt a kontrollálhatóság élménye. Az egészséges gyermekeknél nem mutattunk ki ilyen tendenciát.

Az IAPS-mutatók és a kérdőíves adatok korrelációja alapján úgy gondoljuk, hogy a negatív ingerek által kiváltott fokozott aktivációs állapotot (magasabb arousalt) az egészséges gyermekek könnyebben elviselték, tehát a feszültség intrapszichésen „megélhető” volt anélkül, hogy túlzottan fenyegetőnek, megsemmisítőnek bizonyultak volna. Hozzájárult ehhez a magasabb fokú kontroll élménye, valamint az érzelem- és szelfszabályozás adekvát működése.

Feltételezhető ugyanakkor ennek az ellentéte is. Abban az esetben, ha a megélt belső feszültség a szelfre nézve fenyegető volt, a külvilággal való interakciók által vezetődött le, azaz több nyílt magatartási és az érzelmi-hangulati életet érintő problémában mutatkozott meg. Azoknál a gyermekeknél, akik a negatív ingereket közel semlegesnek ítélték, valószínűleg nem volt kellően hatékony a negatív ingerek által keltett feszültség intrapszichés kanalizációja. Ehelyett előtérbe kerültek a szomatikus problémák (pl. fejfájás, hányinger, hasfájás), a túlzott szorongás, a félelem, az aggodalom, a nyugtalanság; a figyelem könnyebben elterelődött, nagyobb valószínűséggel félbeszakadt az aktuális tevékenység. Mindehhez az társult, hogy a gyermekek kiszolgáltatottabbnak érezték magukat, és nehezebben küzdöttek meg a feszültséggel teli helyzetekkel. Ezt láttuk a két problémás (kontrollproblémás és Vadaskerti problémás) csoportnál. Mi különböztette meg a két problémás csoportot? Azok a gyermekek, akik problémákkal küzdöttek, de nem álltak kezelés alatt, kevesebb kortárskapcsolati nehézségről számoltak be, kevésbé érezték magukat egyedül, több baráti kapcsolattal rendelkeztek, mint a Vadaskerti problémás csoport. A társas támogatás e formáját protektív faktorként értelmeztük.

Érdemes röviden kitérni a Vadaskerti nem problémás csoportra. Annak ellenére, hogy az önkitöltős kérdőívek tükrében ezek a gyermekek nem tartották magukat problémásnak, a Vadaskertben kaptak ellátást. Ennek több oka is lehetett. Egyfelől előfordulhatott, hogy noha a gyermekek önmagukat nem tartották problémásnak, a környezetükben élők azonban igen. Ezt a szülői és az önkitöltős SDQ-kérdőívek összehasonlításával lehetett volna ellenőrizni. Másfelől az is előfordult, hogy a mintába néhány olyan gyermek is bekerült, akik – korábbi kezelést követően – csupán felülvizsgálatra érkeztek a Vadaskertbe, és gyógyultnak tekinthetők. Miben különböztek ezen csoport tagjai az egészséges gyermekektől? Az érzelmi tünetek (szorongás, félelem, feszültség) tekintetében hasonlítottak az egészségesekhez, viszont több viselkedési problémával küzdöttek (verekedés, dühkitörések, ellenkezés), és kevésbé tudtak támaszkodni a kortárskapcsolatokra (kevesebb barátjuk volt, gyakran érezték magukat egyedül).

A tapasztalatokat összegezve arra a következtetésre jutottunk, hogy az IAPS klinikai gyermekpopuláción történő alkalmazása sikeresnek bizonyult. Az IAPS-képekre adott válaszok alapján különbségeket tudtunk feltárni az egészséges és pszichiátriai kezelés alatt álló gyermekek között, a nehézségekkel küzdő gyermekcsoportok (kontrollproblémás és Vadaskerti problémás csoport) pedig bizonyos tekintetben hasonlóságot mutatott egymással. Ezzel az IAPS diszkriminatív és konvergens validitását bizonyítottnak tekintjük. Az eredmények biztatóak, érdemes volna a vizsgálatokat folytatni további betegségcsoportok bevonásával.

További vizsgálatokat lehet folytatni a kellemetlen ingerek differenciáldiagnosztikai célból történő alkalmazásának irányában. A problémás csoportok által mutatott nagyobb aktivációs szint a feszültséggel teli helyzet, esetleg a trauma, elakadás hatását is mutathatja, hasonlóan a TAT-képekhez. Az IAPS előnye ugyanakkor a hagyományos projektív eljárásokhoz viszonyítva az, hogy könnyebben kivitelezhető, időtakarékosabb, és a TAT tartalmi elemzésével szemben az IAPS három fő mutatója statisztikailag alátámasztott. Ugyanez fordítva is elképzelhető, nevezetesen, a projektív eljárásokat ki lehetne egészíteni az érzelmek kellemességének, intenzitásának és kontrollálhatóságának megítélésével.