5. Összegzés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az utóbbi időben az Európai Unió és a nemzetállamok szintjén is igazolható, hogy a gazdasági növekedés és a versenyképesség javulásában az oktatásnak, ezen belül is főképp a felsőoktatásnak egyre hangsúlyosabb szerep jut. A képzőhelyekkel kapcsolatban alapvető elvárás a minőségi és a hatékony képzés, illetve az oktatás és a munka világa közötti kapcsolatok erősítése. Ennek köszönhetően alakultak át a nemzeti és nemzetközi szakpolitikák, és a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatban is előtérbe kerültek a képességpolitikák (lásd pl. Európai Képesítési Keretrendszer, illetve Magyar Képesítési Keretrendszer). Amint azt Birta-Székely és Paulik (2018)1 megfogalmazta, „…igazolást nyert, hogy klasszikusnak nevezett értékelési módszerek és eszközök mellett egyre inkább javasolt az ún. alternatív változatok használata, hiszen segítségükkel lehetővé válik a magatartási területre vonatkozó célkitűzések nyomon követése. Az értékelés ugyanis nem szűkül le a hallgatók ismeretanyagának felmérésére, hanem követi a képességek, motivációk, attitűdök alakulását is. A korszerű pedagógiai elmélet és gyakorlat ma már a tanulók kompetenciáinak fejlesztésére irányul, amelyhez a pedagógiai értékelésnek is alkalmazkodnia kell.”

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jelen tanulmány célja, hogy a hazai felsőoktatás területéről olyan értékelési jó gyakorlatokat ismertessen, amelyek egyrészt képesek alkalmazkodni a folytonosan változó hazai és nemzetközi külső társadalmi és környezeti tényezőkhöz, másrészt figyelembe veszi a hallgatók felsőoktatástól elvárt szolgáltatási igényeit is. A 2017 szeptemberétől bevezetett tanulásieredmény-alapú képzési és kimeneti követelményrendszer minden felsőoktatási szak esetében igen pontosan meghatározza azt a tudás + képesség + attitűd + autonómia-felelősség kontextusában meghatározott cselekvő szintű kompetencialeírást, amely mentén a meglévő képzési programokat, tanterveket, tárgyleírásokat az elmúlt néhány évben fejlesztés céljával át kellett dolgozni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jelen kutatás tapasztalatai azt mutatják, hogy a felsőoktatásban foglalkoztatott oktatók körében, tudományterülettől függetlenül is, szemléletváltásnak vagyunk tanui. Egyre többen felismerik, hogy a szaktudás elsajátítása során érdemes az értékelés típusait sokszínűen alkalmazni, és a minősítés hagyományosnak tartott szummatív formái mellett (mint pl. a szóbeli és írásbeli kollokvium), a helyzetfeltárás céljával a diagnosztikus megoldásokat (pl. a megfigyelést), illetve a segítő, fejlesztő funkciókat, akár vegyes, egymást kiegészítő formában alkalmazni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vizsgálatunk során kollégáink több alkalommal is hangsúlyozták, teljesen más olyan csoportban lezárni az adott szorgalmi félévet, amelyben partneri viszonyban állnak nemcsak a hallgatók, hanem az oktatók is egymással. Nyilvánvalóan az oktatóknak továbbra is kötelességük, hogy a kurzusokat a képzési és kimeneti követelményeknek megfelelően lezárják, de ha az elvárások minden fél részéről egyértelműek és kiszámíthatók, biztosítható a tervezhetőség, a feladatok arányos időbeosztással teljesíthetők, a kurzus tartalma képes rugalmasan alkalmazkodni a hallgató egyéni képzési sajátosságaihoz, akkor a legtöbb esetben igazolható lesz a megelégedettség, a motiváltság és a pozitív visszajelzés.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az általunk megkérdezett oktatók többsége azt tapasztalta, hogy a rugalmasabb és az egyéni sajátosságokat figyelembe vevő tanulásieredmény-alapú értékelés már önmagában is képes volt motiválni a kurzusok hallgatóit, hiszen pl. korábban teljesítették a tantárgy alapfeltételeit a szokásosnál, vagy alkalmanként a versengőbb attitűd is megmutatkozott, hiszen a hallgatók a lehető legmagasabb szint elérését tűzték ki célul, és addig gyűjtötték a pontokat, amíg önmagukhoz képest is kiemelkedő eredményeket tudtak elérni. Eleinte csak egymáshoz viszonyítva akartak magasabb pontokat szerezni, később a saját egyéni rekordjaik megdöntésére is hajlandóság mutatkozott.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A felsőoktatás egyik nagy kihívása, hogy a következő néhány évben minél inkább csökkenteni tudja az igen magas hallgatói lemorzsolódást. Ennek egyik megoldását a különböző csoportos és egyéni munkaformák – mint pl. a portfólió, a megbeszélések, a tanulói önértékelés – és az ezeket támogató értékelési eljárások jelenthetik. Bízunk benne, hogy a fentebb közzétett jó gyakorlatok hasznos kiindulást jelenthetnek minden kollégánk számára.
 
1 Birta-Székely Noemi, Paulik Paula (2018): Alternatív értékelési módszerek használatának hatásvizsgálata a csoportkohézióra. In: Magiszter, XVI. évfolyam. 1. szám 2018/Tavasz, 26–37.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave