2. A társadalmi rend kortárs elméleti keretei és pedagógia narratívái

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Amartya Sen (2021) a társadalmi létezés peremfeltételeként nevezi meg az igazságosság eszméjét, illetve az igazságtevés életgyakorlatát, és ezzel egyszersmind el is különíti a társadalmi rend kollektív és személyes érzetének és alakításának rendszerfókuszú és megvalósulásfókuszú aspektusait. A rendszerfókuszú megközelítés az igazságosság eszméjét helyezi előtérbe, és amellett érvel, hogy az igazságos rendért elsősorban a társadalmilag helyes viselkedést szabályozó erkölcsi és politikai imperatívuszok szerint szervezett intézményi valóság felelhet. Ennek nyomán tehát a társadalom minden tagját abszolút jó intézmények működtetésével kell kötelezni a normák betartására. A megvalósulásfókuszú megközelítés tétele ezzel szemben az, hogy az igazságos rend a tényleges intézmények, a tényleges magatartások és a ténylegesen ható megvalósulások összeadódása, azaz a rend az igazságtevés életgyakorlatának következménye. Ebből a nézőpontból tehát a társadalmat kell olyanná formálni, hogy az emberek maguk tudjanak és akarjanak elég jó intézményeket szervezni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A társadalmi rend szervezését támogató pedagógiák számára is alapvetően ez a két nézőpont nyújthat támpontot az érvényesség határainak kijelöléséhez. A rendszerfókuszú társadalom intézményes megformálásának gondolata nem idegen a szellemtörténeti, értékelméleti és transzcendens pedagógiák számára, mely pedagógiák abban mindenképpen közösek, hogy a rendet teoretikus abszolútumokban ragadják meg, és arra keresnek válaszokat, hogy a (választott) transzcendentális abszolútumok hogyan fordíthatók át a társadalmilag helyes viselkedést előíró intézményes szabályokká, és hogy ezek a szabályok hogyan válhatnak személyes célokká, belső értékekké. A megvalósulásfókuszú társadalmi rend életgyakorlatában az igazságosság útját maguknak az igazságtevő embereknek kell megtalálniuk, ilyenformán az útkeresést a személyiségközpontú, az életgyakorlat cselekvéseire összpontosító, az emberre mint megvalósulásban lévő lehetőségre tekintő, adaptív pedagógiák részesítik előnyben. Az adaptív természetű pedagógiák tehát arra keresik a választ, hogy az emberek a valóság megismerését támogató vagy korlátozó intézményi fázisokban miképpen tudják tényleges életüket úgy élni, hogy az igazságos rendet az érintett emberek értékeire és prioritásaira alapozhassák.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az igazságosság társadalmi és intézményi vetületeiben jól láthatóan válik tehát el az abszolút és relatív (kompetitív és komparatív) érvényesítési és érvényesülési módja, s bár az a kompetitív institucionalizmus és a komparatív interpretációk szűrőin az igazság színképei jócskán eltolódnak, mindez mégsem feledteti, hogy bármiféle igazsághoz csak érvekkel és érveléssel, valamint ezek gondolati áthagyományozásával férhetünk hozzá – már ameddig lehet.1
 
1 Egyrészt: „Az érvelés a remény és a bizalom bőséges forrása egy olyan világban, amelyet sötét cselekedetek csúfítanak el – a jelenben éppúgy, mint a múltban” (Sen 2021: 93). Másrészt viszont: „Az érveken alapuló indoklást gyakran nem is a felháborodott tiltakozók, hanem a rend és az igazságosság halk szavú védelmezői vetik el” (Sen 2021: 45).
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave