1. Bevezetés

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

„A felnövekvő nemzedéknek ismernie és becsülnie kell az életformák gazdag változatosságát a természetben és a kultúrában. Meg kell tanulnia, hogy az erőforrásokat tudatosan, takarékosan és felelősségteljesen, megújulási képességükre tekintettel használja. Cél, hogy a természet és a környezet ismeretén és szeretetén alapuló környezetkímélő, értékvédő, a fenntarthatóság mellett elkötelezett magatartás váljék meghatározóvá a tanulók számára. Az intézménynek fel kell készítenie őket a környezettel kapcsolatos állampolgári kötelességek és jogok gyakorlására.” (Nemzeti alaptanterv, 2020)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az éghajlatváltozás mindenki számára észlelhető következményei, a globális társadalmi-gazdasági felelősség elfogadása nem hagyhatja érintetlenül a közoktatást sem. Az oktatási rendszerek minden esetben jelentős késéssel követik a társadalmi változásokat, ugyanakkor egységes, intézményesített, mindenre kiterjedő (holisztikus) fenntarthatóságra nevelésre most van szükség.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Vizsgálatom tárgya a fenntarthatóságra nevelés helyzete a 2012-es és 2020-as Nemzeti alaptanterv tükrében, továbbá több javaslatot megfogalmazok a pedagógusképzés tartalmi és módszertani megújításával kapcsolatban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az elmúlt két évtizedben, a köznevelés széles területén és e témában lezajlott innovációk alapján feltételezhető, hogy a fenntarthatóságra nevelés széleskörűen megjelenik a kerettantervekben, és nem csak az elhivatott pedagógusok hozzáállásán múlik. A tapasztalatok és következtetések felvetik a felsőoktatás felelősségét is a fenntarthatóság pedagógiájának korszerű oktatásában. A környezettudatos magatartás kialakítását szolgáló környezeti nevelés / fenntarthatóságra nevelés fogalompár jelen munkában annak történeti fejlődését tükrözi. A természeti környezet védelméről mára a természet és a társadalmak együttes védelmére helyeződött át a hangsúly. Ugyanakkor a környezettudatos magatartás kialakítása mint cél, azonos maradt. (Mónus, 2020: 20)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenntarthatóságra nevelés pedagógusok számára egyértelműsített, a pedagógusminősítés hatályos útmutatójában megjelent, tehát közismert fogalma szerint „olyan pedagógiai törekvés, amely központi célja a szemléletformálás, melynek elemei nehezen mérhetők, hatása általában közvetett, hosszútávú”. (Útmutató, 2019: 73) Összetett kompetenciái közé a tanulók bevonását, a gyakorlati alkalmazást, a reflektív gyakorlatot és a fenntarthatósággal kapcsolatos tudás, etika és értékek integrációját sorolja.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Fontos megjegyezni, hogy paradigmáját tekintve a fenntarthatóságért tanulás elnevezés lenne a legmegfelelőbb, így elkerülhető lenne a fenntarthatóság mint pedagógus által ismert, tanítható jelenségként értelmezése. Valójában az elhivatott pedagógusok a diákokkal együtt keresik, tanulják a megoldásokat a felmerülő problémákra, ugyanis a fenntarthatóság ismeretlen állapot. Ez utóbbi – fenntarthatóságért tanulás – kifejezés azonban még a témával foglalkozó pedagógusok körében is jószerével ismeretlen. (Varga, 2020: 10)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tanórán kívüli környezeti nevelés széleskörűen elterjedt, módszertana, színterei különösen az óvodai nevelésben és az általános iskolai oktatásban ismertek. A fenntarthatóság össztársadalmi megvalósításához azonban ennél többre van igény: a fenntarthatóságra nevelésnek az oktatás egyik legfőbb céljává, valódi pedagógus-kompetenciává kell válnia. (Varga 2020: 17)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A következőkben áttekintjük a környezeti nevelés mint köznevelési cél kialakulását a nemzetközi majd a hazai oktatásügyben, különös tekintettel a jelenleg is fennálló problémák megjelenésére és jogszabályban történt megfogalmazásuk időpontjára.
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave