A kutatás a funkcionális kognitív nyelvszemléletnek abból az alapvető meglátásából indul ki, hogy a nyelvi tevékenységre társas megismerésként tekint, amelynek alapját az a specifikusan humán társas kognitív képesség adja (lásd Croft 2009), hogy a nyelvi tevékenységben részt vevő emberek a diskurzuspartnerükre önmagukhoz hasonló intencionális lényként, és egyúttal mentális ágensként képesek tekinteni (Tomasello 1999: 13–55). Ez a képesség teszi lehetővé a nyelvi megismerést, vagyis azt, hogy a megnyilatkozó a nyelvi szimbólumok alkalmazásba vételével a befogadó figyelmi állapotára irányulva valamely világbeli jelenet közös, együttes megfigyelését kezdeményezze (Tomasello 1999: 94–133; Sinha 2005). A nyelvi megismerés tehát olyan intencionális, interszubjektív, illetve referenciális tevékenység (Tátrai 2017a: 907–911), amely a megnyilatkozót, a befogadót, és a referenciális jelenetet is magában foglaló közös figyelmi jelenet triadikus viszonyrendszerében zajlik. E kiindulópont alkalmazásba vételével a monográfia a weboldalak különféle összetettségű diszkurzív egységeit az interszubjektív figyelemirányítás referenciális háromszögének a közegében értelmezi.

Ebből a nézőpontból mindenekelőtt az állapítható meg, hogy ezek a weblapokba beépülő diszkurzív egységek más-más megnyilatkozóktól származnak. Először is a paratextusok létrehozója az esetek jelentős részében (vö. 5.2.2. fejezet) különbözik valamennyi beépülő diszkurzív egység megnyilatkozójától, hiszen a paratextusok jellemzően a weboldal működtetőjétől származnak. Így a paratextusok szerzőjeként kevéssé egy konkrét személy, mint inkább egy szervezet azonosítható, míg befogadójaként egyfelől a weboldalon recept, könyvértékelés, hozzászólás stb. formájában megnyilatkozó felhasználók, másfelől pedig azok a mindenkori felhasználók, akik a paratextusokra a megértéssel, illetve adott esetben a kattintás fizikai cselekedetével válaszolnak. A receptek és a könyvértékelések megnyilatkozói a weboldalak olyan felhasználói, akik – elfogadva a paratextusok szerzője által felkínált résztvevői szerepet – saját recept vagy könyvértékelés létrehozására és közzétételére vállalkoznak. Ekkor a befogadók ugyancsak a weboldalak mindenkori felhasználói, akik a megértés mellett például a like gomb megnyomásával vagy „csillagozással” fejezhetik ki reakciójukat, illetve adott esetben akár hozzászólóvá is válhatnak. A hozzászólások tekintetében hasonló megállapítás tehető a megnyilatkozókról, azzal a kiegészítéssel, hogy esetenként a hozzászólással ellátott recept vagy könyvértékelés szerzője is hozzászólóvá válhat, befogadójuk pedig egyfelől a többi hozzászóló, akik időnként közvetlenül reagálnak egy-egy korábbi hozzászólásra, másfelől pedig ugyancsak a weboldal mindenkori felhasználója. A lehetséges további beépülő diszkurzív egységek, mint például az ismeretterjesztő cikkek vagy a kulturális hírszövegek esetében ugyancsak más-más személyek azonosíthatók megnyilatkozóként, míg például a podcastoknak jellemzően több, a beszélő és a hallgató szerepét dialogikusan cserélgető résztvevője van, befogadóként pedig ezek esetében is a weboldal mindenkori felhasználója értelmezendő.

Mindez azért lényeges, mert ez alapján láthatjuk, hogy a weblapokon belül található különféle diszkurzív egységek nem csupán a vizuális megjelenítésük vagy az esetlegesen változó modalitásuk miatt, továbbá nem is kizárólag a paratextusok strukturáló szerepe révén különíthetők el világosan egymástól. Hanem azért is, mert a különböző diszkurzív egységek rendre különböző megnyilatkozóktól származnak. A monográfiában az egyazon megnyilatkozótól származó folyamatos közléseket megnyilatkozásoknak nevezem (Verschueren 1999: 131; Tátrai 2017a: 981). A megnyilatkozás fogalmát tehát semmiképpen sem a nyelvhasználatban realizálódó, kontextusba helyezett mondatként értelmezem (hiszen ezzel rendszer és használat dichotomikus szembenállását feltételezném). Hanem a kontextus interszubjektivitásából, a nyelvi tevékenységet jellemző közös figyelemirányításból, illetve a résztvevői szerepek működéséből kiindulva azonosítom a megnyilatkozást úgy, mint azonos megnyilatkozótól származó folyamatos beszédegységet (lásd Tátrai 2011: 69–74), amely azonban igen változatos terjedelmű, illetve szerkezeti összetettségű lehet [a megnyilatkozásnak ez az értelmezése összhangban áll azzal, ahogyan a Bahtyin (1988) értelmezi – épp a műfajiság kapcsán – a megnyilatkozás fogalmát (lásd 1.2.1. fejezet)]. A weboldalak weblapjai tehát úgy épülnek fel, hogy különböző megnyilatkozóktól származó megnyilatkozásokat építenek magukba, amelyeket az ugyancsak más megnyilatkozótól származó diskurzusrészek, a paratextusok foglalnak kontextuális keretbe, illetve kötnek össze egymással. A receptes és a könyvértékelő weboldalaknak ezt a fajta szerkezeti felépítését az 1. ábra szemlélteti. Az ábrán a három pont valamennyi esetben azt jelzi, hogy a mediális közeg adta lehetőségekből adódóan a weboldal bármikor további weblapokkal, illetve új megnyilatkozók megnyilatkozásaival bővülhet.

 

A weblap figyelemirányítási eseményként értett megnyilatkozásai diszkurzív viszonyba kerülnek egymással, amely viszony bizonyos megnyilatkozások között lehet egészen szoros, akár dialogikus jellegű is: rendre ilyenek a hozzászólások, amelyek esetében nem ritka, hogy a hétköznapi társalgások fordulóihoz hasonló módon reagálnak egymásra. Ekkor megnyilatkozásláncokról beszélhetünk (Tátrai 2017a: 985–988). Az egyes megnyilatkozások közötti kapcsolat azonban lazább is lehet: erre jó példa, amikor a kezdőlapon az azonos jellegű beépülő megnyilatkozások közvetlenül egymás alatt jelennek meg, egyértelműen elválasztva a más jellegű beépülő megnyilatkozásoktól (például ahogy a könyvértékelő weboldalon a kulturális hírszövegek elkülönülnek a könyvértékelésektől). Ekkor megnyilatkozásláncok helyett megnyilatkozásegyüttesekről célszerű beszélni (Tátrai 2017a: 985–988). Azonban akár megnyilatkozások láncáról, akár együtteséről, akár azok paratextuális szerepéről van szó, lényegi, hogy ezek a figyelemirányítási események egy több megnyilatkozó figyelemirányítási aktusát magában foglaló közös figyelmi jelenetté állnak össze – azaz a megnyilatkozások diskurzussá szerveződnek.

A továbbvezető kérdés tehát az, hogy a vizsgálat tárgya, vagyis a tematikus weboldalak tekintetében mit azonosítunk közös figyelmi jelenetként. A 2.2. fejezet rámutatott arra, hogy a több megnyilatkozó figyelemirányítási aktusát magukba építő weblapok a hiperlinkek révén komplex hálózattá, vagyis weboldallá szerveződnek. Mivel pedig ezen weblapok közötti kapcsolatoknak a létrehozása is a diskurzusrésztvevőknek egy figyelemirányítási eseményben való részvétele, vagyis egy figyelemirányítási aktus kezdeményezése, illetve megértése révén valósul meg, a könyvértékelő, illetve a receptes weboldal egészét célszerű közös figyelmi jelenetként értelmezni (lásd még Ballagó 2019a; 2022a). Mégpedig olyan közös figyelmi jelenetként, amely figyelemirányítási események szorosabban összefüggő, diszkurzív egységgé összeálló csomópontjainak (a weblapoknak) a komplex hálózataként írható le. A weblapok pedig úgy írhatók le, mint a közös figyelmi jelenet figyelemirányítási aktusainak az olyan, több figyelemirányítási aktust magába építő egységei, amelyek fizikai aktus (kattintás) végrehajtása nélkül maximális méretű egységként befogadhatók a felhasználók számára. Mivel azonban a weblap különböző figyelemirányítási eseményeiben való részvétel nem lineáris rendet követ, azaz a hálózatos szerveződésből kifolyólag nincsen egyetlen előre adott, konvencionális ösvény a diszkurzív események rendszerében, így a weblapnak a felhasználó számára is jól megragadható diszkurzívegység-státusza kevéssé van – illetve csupán technológiai szempontból van.

A kutatás a diszkurzív sémaként felfogott műfaj fogalmát a megnyilatkozások mint figyelemirányítási események és a diskurzusok mint közös figyelmi jelenetek viszonylatában egyaránt alkalmazza.2 Ugyanakkor a kettő közötti lényegi különbséget ezzel a megoldással nem kívánom elmosni, hanem épp ellenkezőleg, igyekszem azt minél inkább reflektálttá tenni. A kutatás Bahtyin (1988) műfajelméleti koncepciójától inspirálódva, illetve azt újragondolva az egy megnyilatkozó által kezdeményezett figyelemirányítási események műfajisága kapcsán egyszerűbb műfajokról beszél, míg a közös figyelmi jelenet, azaz a weboldal műfajisága tekintetében összetett műfajról. Bahtyin ugyanis – aki a megnyilatkozás fogalmát az általam alkalmazott megnyilatkozás-értelmezéshez (lásd Verschueren 1999: 131; Tátrai 2011: 69–74) hasonlóan alkalmazza – az egy megnyilatkozóhoz köthető megnyilatkozások (pl. a dialógusok fordulói) műfajisága esetében egyszerű műfajokat emleget, míg az ezeket magukba építő, egyszerű műfajokat „transzformáló”, igen összetett, mégis egyazon megnyilatkozótól származtatható szövegek (pl. a regény) műfajisága esetében összetett műfajokról beszél (Bahtyin 1988: 247–248). Bahtyin azonban nem tér ki külön azon diskurzusok műfajiságára, amelyek nem csupán beágyazott megnyilatkozásokat tartalmaznak (ahogyan pl. egy regény jellemzően tartalmaz párbeszédeket, amelyek létrehozójaként viszont ugyancsak a regény szerzője azonosítható), hanem több megnyilatkozó megnyilatkozásaiból épülnek fel (mint pl. a tanulmánykötet).

Javaslatom szerint az összetett műfaj terminus alkalmas lehet a több megnyilatkozó figyelemirányítási aktusait magába építő diskurzus műfajiságának a megragadására. Így ezzel összhangban, illetve az összetett műfaj fogalmához viszonyítva az egyszerű(bb) műfaj fogalmát is újraértelmezem, mégpedig oly módon, hogy olyan megnyilatkozások műfajiságára vonatkoztatva is használom, amelyek esetlegesen beágyazott megnyilatkozásokat is tartalmazhatnak (erre jó példa a könyvértékelés műfaja, amely esetében gyakori az értékelt könyvből származó egyenes idézet beágyazása, lásd 10.3. fejezet). Ennek a javaslatnak a nyomán tehát a receptet, a könyvértékelést vagy a hozzászólást egyszerűbb műfajoknak tekintem, melyek beépülnek a receptes, valamint a könyvértékelő weboldalba, amelyekre pedig a fentiek alapján összetett műfajokként tekintek (vö. Speyer–Fetzer 2014).

Az összetett és egyszerű(bb) műfajok fogalmainak az itt javasolt értelmezése tehát amellett, hogy kihasználja Bahtyin (1988) eredeti koncepciójának a lehetőségeit, két ponton lényegesen el is tér az eredeti modelltől: egyfelől az egyszerű(bb) műfaj terminust az összetett műfajhoz képest viszonyfogalomként alkalmazza (ezért is szerepelteti az egyszerű melléknév végén zárójelben a középfok jelét). Másfelől a két, egymás viszonylatában értelmezett fogalom elkülönítését nem helyezi ontológiai alapokra, vagyis az egyszerűbb műfajokat nem tételezi létrejöttüket tekintve elsődlegeseknek, „a nyelvi érintkezés feltételei közt közvetlen” kialakulóknak (Bahtyin 1988: 248), és ezzel összhangban értelemszerűen az összetett műfajok kapcsán sem azok ontológiai státuszára, „másodlagosságára” (Bahtyin 1988: 247) alapozza az összetettség magyarázatát. Mindemellett azt is fontos hangsúlyozni, hogy a receptes és a könyvértékelő weboldal összetett műfaja nem vezethető le az abba beépülő egyszerűbb műfajokból. Ez másképpen úgy is megfogalmazható, hogy az egyszerűbb műfajok beépülése az összetett műfajba emergens módon történik. Erre a műfaji emergenciára pedig a weboldalak paratextusai mutatnak rá a legegyértelműbben azzal, hogy lényegi reflexív jellegükből adódóan ráirányítják a figyelmet a diszkurzus szerveződésére, a kontextualizált megnyilatkozások diszkurzív státuszára, illetve a különféle diszkurzív sémák kezdeményező jellegű alkalmazásba vételével összefüggő diszkurzív elvárásokra is.

Az eddig elmondottak alapján végül már csak azt szükséges tisztáznom, hogy amennyiben a műfajiság érvényesülését a diskurzusként értett közös figyelmi jelenetre, illetve a figyelemirányítási eseményként értett megnyilatkozásra egyaránt vonatkoztatom, akkor a recepthez, könyvértékeléshez, hozzászóláshoz hasonlóan ugyancsak figyelemirányítási eseménynek tartott paratextusok szintén műfajnak tekinthetők-e. Ennek a kérdésnek a megválaszolásakor nem elegendő arra a meglátásra támaszkodni, amely szerint a paratextusok önálló figyelemirányítási aktusként azonosíthatók, hanem szükséges figyelembe venni a paratextusoknak azt a jellegadó, a paratextusokat az egyéb diskurzusrészektől megkülönböztető tulajdonságát, hogy ezek a figyelemirányítási aktusok makroszintű kontextualizáló jellegűek, és mint ilyenek mindig a kontextualizált diszkurzív esemény viszonylatában működnek paratextusként, azaz nyerik el lényegüket.3 Ez pedig esszenciálisan megkülönbözteti a paratextusokat az általuk kontextuális keretbe foglalt megnyilatkozásoktól, amelyek ellenben ezek nélkül a makroszintű kontextualizációs utasítások nélkül is önálló műfajokként lennének képesek funkcionálni, hiszen ekkor is bizonyos diszkurzív sémákat valósítanának meg. A paratextusokról viszont nem mondható el ugyanez. Így a monográfiában amellett foglalok állást, hogy a paratextus nem tartható önálló műfajnak. Figyelemirányítási eseménynek azonban igen, és mint ilyennek, megragadhatónak gondolom a paratextusok bizonyos tipikalitását, például – ahogy arra a korábbiakban már történt utalás – a paratextussal megvalósuló figyelemirányítási esemény tipikus résztvevői szerepei mentén leírva azt. Az I. részben bemutatott empirikus kutatás ennek a tipikalitásnak a diszkurzív mintázataira, illetve azoknak a weboldalak műfajiságában betöltött szerepére kérdez rá.