Ahogy azt fentebb már láthattuk, a professzionális olvasók által írt könyvértékelésekben a terjedelemhez képest igen ritka volt a megnyilatkozó és/vagy a befogadó(k) személydeiktikus megjelenítése (lásd a 12.3. fejezet bevezető részét). Ez a gyakoriságbeli különbség már önmagában is megelőlegezi azt, hogy a professzionális kritikák konstruálása a laikus olvasók amatőr értékeléseihez képest másképpen alakult a személyesség (és ezzel összefüggésben a személytelenség) szempontjából. Ugyanakkor már a gyakorisági adatok is arról árulkodnak, hogy a professzionális kritikákban vannak olyan, gyakorta igen hosszú diskurzusrészek, amikor végig harmadik személyként konstruált topikok szerepelnek a szövegben, a kritikák ezen szakaszaiban a személytelenebb konstruálás potencialitását megteremtve. A továbbiakban következő elemzésekkel kapcsolatban tehát fontos hangsúlyozni, hogy az itt elmondottak nem a professzionális kritikák egészére, hanem csupán azoknak a potenciálisan személyesebben megkonstruált (azaz első vagy második személyű személyjelöléseket tartalmazó) részeire vonatkoznak.

 

A professzionális kritikák közül az összes T/1. személyjelölést tartalmazó kritika között 17 olyan volt, amelyekben valamennyi T/1. személyű deiktikus kifejezés egyértelműen az inkluzív olvasatot kínálta fel a kritika befogadói számára. Vagyis a T/1. személyjelölő formák segítségével a megnyilatkozó önmagát és a diskurzuspartner(eke)t azonos többesség tagjaiként objektiválta a referenciális jelenet szereplőiként. A vizsgált minta tekintetében jellemző volt, hogy ezen T/1. konstrukciók révén a megnyilatkozó saját egyedi befogadói tapasztalatától elvonatkoztatva, az értékelt kulturális produktum mindenkori befogadójának a generikus tapasztalataként tette hozzáférhetővé az értékelt irodalmi alkotás befogadásának a folyamatát, argumentatív jellegű diszkurzív keretek között (vö. 10.3.1.2.).

 

(141) [...] Leli, aki lehetne a regény központi szereplője is, sokkal inkább csak viszonyítási pontként jelenik meg a sok szereplő közül. Gyakran visszatérünk hozzá, az ő értelmezésén keresztül értjük meg a családot, ő fogja össze hol teljesen objektívan, hol pedig a saját szűrőjén keresztül nézve a családja krónikáját. [...]2

 

A litera.hu-ról származó (141) példa azt szemlélteti, hogy a megnyilatkozó a T/1. személyű, inkluzív referenciájú igei konstrukciókkal az értékelt kulturális produktum befogadásának a folyamatát a diskurzuspartnerrel végzett közös tevékenységként, mégpedig közös megértő tevékenységként jelenítette meg. Az is lényeges ugyanakkor, hogy ez a közösen végzett tevékenység aktív, éppen zajló folyamatként, vagyis a kritikabefogadás pillanatában közösen végzett tevékenységként van megjelenítve (lásd a jelen idejű igealakokat). Mindez együttesen azt eredményezi, hogy az amatőr könyvértékelések jellegadóan E/1. személyű, múlt idejű igei szerkezetekkel megkonstruált perszonális narratíváihoz képest a professzionális kritikák első vagy második személyű referenciális tájékozódási pontokat működtető részeiben létrehozott perszonalizáció jellegadóan eltérő karakterű volt. Míg ugyanis az E/1. narratívák azért voltak személyesek, mert az értékelők egyéni, illetve egyedi befogadói tapasztalatukat tették ilyeténképp hozzáférhetővé, addig a professzionális kritikák deiktikus személyjelölést tartalmazó részei azért voltak perszonálisabbak (mint az itt nem részletezett harmadik személyű referenciapontokat működtető részek), mert T/1. személyű kifejezésekkel a közös megértés aktív folyamatát konstruálták meg. Ezáltal pedig az irodalmi alkotás mindenkori befogadójának a generikus – vagyis az egyedi, illetve egyszeri befogadói tapasztalattól elvonatkoztatott, valamennyi olvasó által átélhető – befogadói élményeként jelenítették meg az ily módon közösé tett tapasztalatot. Mindez pedig jól összhangban áll azzal, hogy a professzionális értékelésekben megvalósuló konstruálás alapvetően imperszonálisabb: azaz generikusabb, kevésbé egyedi és egyszeri, kevésbé a konkrét diskurzusban részt vevő személyek (szocio)kulturális kiindulópontjához kötött tapasztalatokat tesz hozzáférhetővé az argumentatív jellegű diskurzus.

 

(142) [...] Mindez Simon Katalinnak, a Buda várostörténeti atlasza II. kötete (1686-1848) szerzőjének, ismételjük, semmi többlet erőfeszítéssel nem járt volna. [...]3

 

A (142) példa azt is mutatja, hogy ezek a „királyi többes” olvasatát potenciálisan felkínáló T/1. konstrukciók jellemzően önálló elemi jelenetként megkonstruált reflexív kontextualizálókként, illetve azok részeiként fordultak elő: olyan igei szerkezetekkel, amelyek a megnyilatkozónak a nyelvi szimbólumok alkalmazásba vételéhez való reflexív viszonyulását jelzik. A T/1. konstrukcióknak azonban éppen a fent bemutatott generikus, inkluzív referenciája miatt a T/1. értelmezhető úgy is, hogy – akárcsak a kritika más pontjain – a kritika olvasójával közösen, együttesen végzett tevékenység hozzáférhetővé tételéről, a közös kognitív tevékenység kezdeményezéséről van szó.

 

(143) 2020. július 14-én, Esterházy Péter halálának negyedik évfordulóján elindítjuk Újraolvasónapló-sorozatunkat. Mostantól minden évben kétszer, az író halálának és születésének napján Esterházy Péter emléke előtt az író könyveinek újraolvasásával tisztelgünk.4

 

Ez a fajta konstruálási eljárás az amatőr könyvértékelésekben nyilvánvalóan nem valósulhatott meg, hiszen a moly.hu esetében nem egységes szerkesztésen átesett értékeléseket közölnek. Ugyanakkor míg a (143) példa elindítjuk Újraolvasónapló-sorozatunkat konstrukció T/1. személyjelölő formái tekintetében viszonylag egyértelmű az exkluzív referencia, addig az újraolvasásával tisztelgünk esetében már kérdéses, hogy az igealakkal megjelenített folyamat (a tisztelgés) mennyire lehet sikeres, ha itt is fenntartjuk a T/1. exkluzív olvasatát.

(144) [...] Amennyiben mint egészről kellene számot adnom a kötetről, s nem csak egyes eljárásairól, vonulatairól, ahogyan azt az eddigiekben tettem, annyiban nehéz helyzetben lennék. A primer olvasatom az lenne, hogy [...]5

 

A (144) példa azonban rámutat arra is, hogy a professzionális kritikáknak ez az E/1. személy révén megvalósuló személyessége abban különbözik az amatőr értékelések személyességétől, hogy itt egyfelől az egyéni befogadás nem egy múltbeli történet elbeszéléseként jelenik meg, hanem egy éppen zajló, jelen idejű folyamatként (vö. az inkluzív, generikus referenciájú T/1. személyű, jelen idejű igei szerkezetei). Másfelől ezzel szoros összefüggésben hozzáférhetővé válik a megnyilatkozónak a saját diszkurzív szerepéhez (azaz saját kritikusi szerepéhez mint a konstruálás kiindulópontjához) való reflexív viszonyulása is.

 

(145) én most mégsem ebbe az irányba szeretnék gravitálni.6

 

A példa azt szemlélteti, hogy itt a konceptuális feldolgozás személyhez kötése is az értékelő megnyilatkozóként azonosítható „én”-hez történik. Továbbá az is hozzátartozik a példa elemzéséhez, hogy az itt szereplő elemi mondat egyúttal egy hosszabb explicit metapragmatikai reflexió része. Ez az együttállás pedig kifejezetten jellemző volt a professzionális kritikák említett 9 darab, első személyhez kötést megvalósító topikjára.

 

A táblázatból látható, hogy a professzionális könyvértékelések T/1. igei konstrukcióiban előforduló leggyakoribb igék szinte kivétel nélkül mind a megértés kognitív kategóriájához kapcsolódó fogalmi szerkezeteket aktiválták. A 14 alkalommal előforduló olvas (14) ige jól szemlélteti, hogy ez a professzionális kritikáknak mely műfaji sajátosságával függ össze: azzal, hogy a megnyilatkozó kritikus egyfelől rendre az értékelt kulturális produktum mindenkori olvasójának a befogadói élményét teszi hozzáférhetővé. Másfelől ezt közös tevékenységként, az aktuális partnerrel együttesen végzett befogadói tevékenységként ábrázolja. Ezt erősíti továbbá, hogy az olvas igének mind a 14 szóban forgó előfordulása jelen idejű volt, amely 11 esetben deontikus modalitással társult (olvashatjuk). A 25. táblázat további igei lemmáinak többsége – vagyis a metaforikus találkozik (9), lát (9) és néz (3), valamint a megismer (3) igék – az olvashoz hasonlóan ugyancsak a megértés kategóriájához tartozik. Ezen felül a tud (6) a gondolkodás, képesség, míg a mond (4) értelemszerűen a mondás kategóriáit aktiválják. Szembetűnő tehát, hogy a professzionális kritikák leggyakoribb igéi a befogadói tevékenységhez – a deiktikus személyjelölés révén pedig közösen végzett befogadói tevékenységhez – kapcsolódó fogalmi tartományokat aktiváltak. Ez is megkülönbözteti tehát a professzionális kritikák személyességét az amatőr könyvértékeléseknek az elsősorban az érzelem kategóriája köré szerveződő személyességétől.

 

(146) [...] Hogyan magyarázzuk ezt? Talán nem is olyan nehéz. [...]8

 

A Radnóti Sándor által írt kritikából származó (146) példa egésze explicit metapragmatikai jelzésként értelmezhető, amelyben a T/1. igealak a fentebb részletesen elemzett generikus, inkluzív olvasatot kínálja fel. Ugyanakkor azt is lényeges kiemelni, hogy a példa egyúttal azt is szemlélteti, hogy a reflexív kontextualizálók – akár tartalmaztak azok személyjelölést, akár nem – igen gyakran a mezoszintű diszkurzív szerkezeti egységek határait is kijelölték (lásd 10.3.1.2. fejezet).