A válaszadók a szülőkkel való kapcsolattartás formáiról is képet adtak a felmérés során. Az adatok azt mutatják (13.1. ábra), hogy nagyságrendileg megegyezik az óvodapedagógusok (N = 1232) és a tanítók (N = 1348) mintája a válaszok gyakoriságát tekintve. A szülői értekezlet általánosan alkalmazott módszer a szülőkkel való kapcsolattartásra az óvodapedagógusok és a tanítók körében egyaránt. A fogadóórák és a közös programok is megjelennek több, mint kétharmad arányban. A válaszadók 30–35 százaléka él a projektmódszerrel a szülők támogatásával, közreműködésével. Az óvodában előfordul, hogy nem tudnak teljes projekteket végigvinni, de számos „projektszerű” tevékenységformát alkalmaznak, amelyek jól előkészítik többek között a gyermekek közös tanulását, a közös célok kitűzését, a kompromisszumkészség fejlesztését. A szülői fórumok szervezése szintén ritkábban fordul elő.

 

 

Az egyéni válaszlehetőséggel élve több óvoda (N = 156) nyilatkozott úgy, hogy náluk minden nap nyílt nap, annak érdekében, hogy megvalósulhasson a folyamatos szülői jelenlétet és kapcsolattartás az intézmény és a családok között. Egy tizenöt éves tapasztalattal rendelkező óvodapedagógus sorolt fel néhány igazán érdekes módot az együttműködésre saját gyakorlatából: „Jótékonysági rendezvény és bál szervezése, közös szülői és óvónői produkciók, élményszerző kirándulásokba segítőket hívunk (egy-két fő). Családi gazdaságok látogatása, gyűjtőmunkákba való aktív bevonás. A csoportunk zárt Facebook-csoportjában napi szinten láthatják az óvodások tevékenységeit, fontos információkat. Pandémia idején digitális oktatásra álltunk át, naponta kapták a családok a videófoglalkozásokat, feladványokat, minden területről. (Minden hozzászólást virtuális matricával és rövid értékeléssel jutalmaztunk.)” A válaszadó városi óvodában dolgozik, heterogén csoportösszetétellel.

 

 

Az interjúk során az egyes szakemberek beszámoltak tapasztalataikról a szülőkkel való közös munkával kapcsolatosan. A logopédusok, pszichológusok, fejlesztőpedagógusok leginkább egy-egy felmerülő nehézség okán kerülnek kapcsolatba a gyermekek szüleivel. Időnként tanácsadói szerepben is megmutatkoznak, a legfontosabb feladatuk a köznevelés intézményes keretei között vagy a szakszolgálatban azonban a már valamilyen diagnózissal (BTMN, SNI) ellátásra szoruló gyermek segítése, fejlesztése. Hét interjúalany (N = 7) áll kapcsolatban szülőkkel, ők szintén vegyes tapasztalatokról számoltak be. Szerintük az együttműködés a szülő részéről a probléma, nehézség mértékétől függ. Egy harmincnégy éves tapasztalattal rendelkező logopédus válasza: „A kisebb problémákat könnyebben elfogadják, a nagyobbakat nehezebb feldolgozni, és eljutni a végleges felismerésig.” Egy harmincnégy éve tevékenykedő pszichopedagógia szakos gyógypedagógus, logopédus, fejlesztőpedagógus tapasztalata: „Olyan családokban, ahol a szülők maguk is írástudatlanok – a szó szoros értelmében gondolom –, természetesnek veszik, hogy a gyereknek nehézségei vannak. Átlagos vagy átlag fölötti egzisztenciális és társadalmi szinten élő szülőknél egyaránt előfordul a problémák bagatellizálása, vagy túlaggódása. Általában véve egyre jellemzőbb, hogy a szülők azt várják a pedagógustól, hogy úgy üzemeljen, mint egy szerviz. Ő »leadja« a gyereket, és kéri vissza »megjavítva«. Sok szülő meglepődik, ha az aktív közreműködését kérjük például a logopédiai terápiában.”