b) „hátha valahol meghúzta magát?” (A kételyek és a remény dokumentumai)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Józef Bem tábora csak a vesztes csata után, tábori pletykának tartott hírekből értesült arról, hogy Petőfi részt vett az ütközetben, hiszen a költő a lengyel tábornok tiltása ellenére tartott a Marosvásárhelyről Fehéregyházára vonuló sereggel, amely nem ismerte (személyesen) a hónapok óta távol lévő poétát. Maga Bem mindössze július 30-án, a csata előtti napon tudta meg, hogy a költő követte seregét.1 Több forrás említi, hogy a tábornok nyugtalanul várta és kereste Petőfit a csata után – talán önmagát is vádolva eltűnése miatt.2 Marosi János idézett levele szerint, mivel Petőfi nem érkezett vissza a csatából Székelykeresztúrra, csak a fogság és a halál lehetősége volt elképzelhető:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Másnap minden jóravaló ember Petőfi után tudakozódott, de nyomára nem jöttünk annak, hogy visszajött volna Kereszturra. A ki pedig akkor a csatából Kereszturra vissza nem jött, bizonyosan vagy elesett, vagy pedig fogságba esett, mert tudni kell azt, hogy sem lefelé – mert ott volt az orosz tábor, és Segesvárnak szász és oláh lakossága – sem pedig jobbra, sem pedig balra menekülni nem lehetett, mert mindenütt akkor az ellenséges érzelmü oláh és szász lakossággal találkozott.3
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A ködös napokról tanúskodnak a szorosabb hozzátartozók, például Egressy Gábor 1851-ben kiadott, közvetlenül a szabadságharc után írt Törökországi naplójának végletek közt csapongó sorai is. Egressy 1849. augusztus 9-i mondataiból bizakodás olvasható ki:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Bem másik segéde, Lőrincz, megkerült. Ez azt mondja, hogy az általános zavar perczében látta Sándort, vászon kabátjában, gyalog, az ország uton keresztül futni, s a kukoricza földek felé tartani. Talán mégis sikerült megmenekülnie s eddig alkalmasint Tordán, családjánál van. Hiszen naponként kerülnek elő ollyanok, kiket elveszetteknek tartottunk.4
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A következő napon viszont már egészen kétségbeesett hangnemben írt, miután kiderült, hogy Petőfi nem volt a Fehéregyházán ejtett foglyok között.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Már 10 napja, hogy Sándor oda van. Ez borzasztó!... Elfogva nincs, mert Bauer, kit a muszkák Segesváron elfogtak, ide vissza szökött, s ez ott Sándort a foglyok között nem látta, róla nem hallott... Már bizonyosan vége van... Vagy kozák döfte le, vagy az oláhok verték agyon…5
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az Arany Jánosnak írott, 1850. szeptember 23-i (1860-ban közölt) levelében viszont újra fölmerültek benne reményeket adó eshetőségek: „De hátha még Tordára eljutott?...hátha valahol meghúzta magát?...reméljünk.”6

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A (Világos után is bevehetetlen) Komáromban közölt gyászverseken kívül csak elvétve írtak Petőfiről a szabadságharc utáni időszakban. Aranyon és Szász Károlyon kívül szinte mindenki hallgatott.7 1850 decemberében Szilágyi István Aranytól érdeklődött a költőről, azonban nem érkezett válasz a kérdésére.8 Esetleg e rejtélyes megjegyzés válaszolhatott Szilágyi kérdésére: „tőlem körülményes választ ne várj, mert a körülmények nem engedik”.9 Arany töprengéseit leginkább a költeményein keresztül követhetjük nyomon: 1849 őszén kelt Lantos című versében ugyan pesszimista hangnemben, de a bujdosó dalnok képében idéződött meg Petőfi: „S ő bujdosik hazátlan, a dalnak férfia”.10 Az 1849. decemberi Névnapi gondolatokban a „lángszellem” üstökösként való eltűnésének toposzaként jelent meg. „Lángszellem! ki jövél s eltünél... de hova?” – találgat a lírai én.11 Majd az 1850 februárjában íródott, Szendrey Júliának dedikált Emléklapra 7–8. strófájában Arany egymás után vázolta föl a költő halálának gondolatát és a kényszerű bujdosás lehetőségét. A szintén februári Évek, ti még jövendő évek pusztán a barát hiányát (illetve a hiány lélektani hatásait) illusztrálhatja egy esetleges biografikus olvasatban,12 ahogy a márciusi Letészem a lantot 3. strófája – amennyiben elfogadjuk, hogy Petőfire utalhat13 – is csak találgat a költő sorsát illetően, az eltűnt barát sorsára vonatkozó jelentéstartalommal gazdagítva a refrént: „Hová lettél, hová levél / Oh lelkem ifjusága!” Arany ekkori líratermése tehát még a költő sorsa körüli töprengő bizonytalanságot dokumentálta, s nem foglalt egyértelműen állást: a poéta halálának gondolata rendszerint az életben maradás és a bujdosósors eshetőségével ellenpontozódott. Hasonlóan plasztikus képet vázolt föl Jókai Mór későbbi, Petőfi-keresők (1861) című költeménye, melyet épp a Vasárnapi Ujság levélsorozata ihletett:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Itt látta az egyik a földre leesni;
Ott szólt vele más a csatában;
Sirjához az útfelen búcsura járnak;
Másutt még visszakerültire várnak:
Itt él, ott holt hire támad.
Meg-megjelen! s nyomtalan úgy elenyész;
Népajk szövi róla regéit;
Itt vérnyoma; – lábnyoma ott! […]14
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jóval derűlátóbb vélekedések is voltak az időszakban. Egy titokzatosan fogalmazó K. S. K. álnevű, csongrádi levélíró arról értesítette a Vasárnapi Ujságot, hogy 1849 augusztusában Aradon találkozott a költővel, aki tudomása szerint később Bihar és Veszprém megyében bujkált.15 A Bem alatt szolgáló, segesvári csatában végtagját vesztő Bartha János honvédtiszt arról számolt be Pákh Albertnek, hogy a csata utáni harmadik héten Segesvárott találkozott egy verebélyesi székely atyafival, aki – állítása szerint – a házi kertjében talált Petőfire. Egy hétig ápolta a költőt, aki csak a felépülését követő elválásukkor árulta el a nevét:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

mire fölocsudván, pórgunyába öltözteté s napokig tartó járatlan utakon, rengeteg bérczeken keresztül az oláhországi határszélre kivezeté, s csak ott, az elváláskor mondá meg nevét… Petőfi volt.16
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A bujdosó honvédköltő legendáját erősítették az országban csavargó, Petőfi nevéből hasznot húzó ál-Petőfik, akik közül a legnagyobb karriert egy Sarlay nevű takácslegény futotta be. Jókai Mór Az új földesúr (1863) című regényében örökítette meg, s később Krúdy Gyula 1922-ben megjelent Ál-Petőfijét is ő ihlette. Lauka Gusztáv 1849 őszén, Erdélyben és az ország keleti megyéiben kezdte keresni a költőt az özvegy Szendrey Júlia kérésére. Ekkor több olyan személlyel beszélt, aki azt állította, hogy találkozott Petőfivel, azonban nem hitt nekik, hiszen e kóborlegények – a Pákh Albert-féle sajtóvitáig – számtalan tévhit és félreértés okozói voltak. Lauka beszámolója szerint a szabadságharc után például egy Szatmár megyei kocsma „Ma éjjel itt hált Petőfi Sándor” fölirattal próbálta növelni a forgalmát.17 Lauka mellett Kőrösi Csoma József levele is arra utal, hogy bizonyos fokú tájékozottsággal, tájékozódással hamar leleplezhetők voltak a kisközösségekben terjedő történetek.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Igaz ugyan, jól emlékzem, hogy egyszer az a hir terjedt el a vidéken, hogy Petőfi egy szomszéd falusi bizonyos úriembernél megfordult volna. Én, ki forradalom előtt Petőfit ismertem (ezalatt nem találkoztam vele), sorsa igen érdekelt, alaposan tudakozódtam és utána jártam, végtére is csak az jött ki, hogy nem igaz.18
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Marosi János két személytől hallott egy-egy történetet a Marosszéken drótostót álruhába öltözött Petőfiről, azonban – mint megírta a Vasárnapi Ujságnak – nem adott azoknak hitelt, hiszen akkoriban egyesek megélhetésként használták Petőfi (és Vasvári)19 személyazonosságát: „Láthattak ők oly menekvőt, ki fölhasználta a Petőfi nagy nevét, hogy annálinkább részvétre gerjeszsze maga iránt az embereket.”20 (A „drótostót” álruha visszatérő motívum: egy nagyszombati adatközlő, Géczy Alajos is egy efféle szegény vándoriparosban vélte fölfedezni a költőt.)21

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A megtévesztés azért is sikerülhetett, mert a jó szándékú segítők meglehetős tapintattal fogadták a bujdosókat, és érthető okokból nem föltétlenül firtatták a kilétüket. Osváth Rafael levele arról mesélt Pákh Albertnek, hogy 1849 decemberében ráismertek a költőre egy diószegi (ma Bihardiószeg) kovácsműhelyben, azonban miután az letagadta személyazonosságát, nem háborgatták tovább.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Én nekem is van egy jó barátom, ki állítja, hogy 1849. deczemberben mint menekültet felismerte Petőfit Diószegen egy kovácsmesternél, meg is szólitotta, de miután nevét tagadta, ő maga is sebesült volt, nem akarta tovább sürgetni. […] Én hiszem, hogy Petőfit még látni fogjuk.22
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E megtévesztő pletykáknak eltérő motivációi lehettek: Kőrösi Csoma József idős ismerőse, Hatfaludi Elek például azzal szeretett dicsekedni, hogy a megtorlás alatti vészterhes időkben sok embernek nyújtott menedéket. Szőllősi Balázsnak becsületszavát adta, hogy Petőfi Sándort is vendégül látta 1849 késő őszén szilágysági házában.23

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Elsőként Kocsár Mihály közjegyző osztotta meg saját, személyes tapasztalatait a nyilvánossággal, miután a másoktól hallott, közvetett vagy álnéven írt találkozástörténetek nem vezettek nyomra. 1861. február 15-én vallotta meg, hogy 1850 tavaszán alaposan átverte egy magát Petőfinek valló személy, aki állítólag egy „pesti úrnő” intézkedése nyomán került Bihar megyébe. Kocsár története esetében a téves információ kiterjedtségéről is vannak ismereteink: bizonyosra vehető, hogy a történetét különböző magasabb bihari körökben mesélte, és igaznak is vélte azt majd egy évtizeden keresztül.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A biharvármegyei körökben, hol megfordultam, a fentebbieket elbeszéltem, és midőn Petőfi eltűnte s halála szóba jött, azokhoz ragaszkodva állitottam, miszerint ő 1849. évi oktober közepétől 1850-ik évi márczius elejéig a székelyhidi hegyen egy urnő pajtájában tartózkodott, s nálam is megfordult.24
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A különböző dezinformációk a fővárost is megtévesztették. 1850 márciusában Csengery Antal írt optimista levelet Pákh Albertnek: „Petőfi maga is él, nem csupán neje. Hol van, bizonyosan nem tudom. De kétségtelen, hogy él…”25 Ugyanekkor Vachott Sándor arról hallott, hogy a költő földművesként rejtegeti magát: „P. S. ról azt hallottam, hogy szánt-vet, gubában és széles kalapban.”26

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A csalók mellett a tévesen Petőfinek tulajdonított versek is megerősítették a bujdosó Petőfi legendáját,27 melyek szintén bizalmas, szűk körökből terjedtek további szűk körű társaságokba – valószínűleg épp emiatt keringhettek évekig. 1850-ben Boér Antal, a későbbi neves politikus Sárosi Gyula kéziratban terjedő, Farsangi dal című versét hitte Petőfi költeményének, melyet később Lipcsében csakugyan Petőfi neve alatt publikáltak.28 A Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtára őriz egy Görgeit átkozó Világos éjel és egy „Bort fiuk, bort…” kezdetű császári „köszöntőt” is, mely utóbb Petőfi állítólagos orosz nyelvű versei közé is bekerült.29 Az előbbi Görgei-poéma egy változata Waltherr Imre 1888-ban közreadott naplójában is szerepel a következő korfestő kommentárral:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[1850.] Január 29. A katonai hatalom keze a sajtóra is reá nehezedvén, nagyon természetes nyomtatás alá csak az bocsájtható, mi beleegyezését megnyeri, s nagyon természetes az is, hogy a szabadirányú jobb műveket csak lopva, titkon keringő kéziratokból olvashatjuk.
Az alább közlendő költemény, a közvélemény szerint geniális forradalmi költőnk, Petőfi tollából folyt.30
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az utóbbi császárt gyalázó költemény folklorizálódott változata pedig A pataki diákvilág anekdotakincsei között is megtalálható Makláry Pap Miklós közlésében, az alábbi megjegyzéssel: „Azokban a szomorú években sokat szavaltuk e haragos költeményt.”31

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem véletlen, hogy a hatóságokat is tévútra vezették e Petőfire (és Vörösmartyra) hajazóköltemények.32 Egy Császári Királyi Megyehatóságtól fönnmaradt irat rögzíti, hogy a nagyváradi főispán körözést adott ki a költő ellen 1851 februárjában, mondván: „egy idő óta Austria jövője felett gúnyiratok és versezetek jöttek forgalomba s ezeknek egyikét gyanitólag Petőfy szerkeszteté…”33 (A rendőrség még 1853 júliusában is „rendőri és csendőri akciót” folytatott az állítólag Pest megyében tartózkodó költő hollétének fölkutatására, s csak Heydte ezredes 1854-ben tett nyilatkozatával zárták le az aktáját.)34 Hasonló esetet rögzít Lévay József egy levele, mely arról tanúskodik, hogy olykor nagy port kavartak a csakugyan Petőfitől származó, ám a fehéregyházi csata után publikált versek is, mivel azokat sokan a költő életben maradása bizonyítékaként fogadták.35

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A bujdosó életmód mellett a nyugat-európai vagy törökországi emigráció, esetleg az eltitkolt börtönfogság teóriája merült föl Petőfi túlélése kapcsán. A Pesti Napló 1850. április 25-én tudósított a költő (később megcáfolt) külföldi emigrációjáról: „Petőfi, Ludwig és Kálóczi is megérkeztek külföldre.”36 Ugyanazon a napon a Hölgyfutár arról írt, hogy a költőnek Pálffy Alberttel sikerült külföldre menekülnie.37 Az éppen Lipcsében tartózkodó Kertbeny 1850 októberében még Petőfi párizsi tartózkodásáról, majd 1851. január 1-én már a magyarországi bujdosásáról mesélt Arany Jánosnak.38 Bogár Zsigmond negyedi lelkész arról adott hírt, hogy Bécsben Petőfi Istvánnal találkozott, aki a költőre vonatkozólag elmondta, hogy „él, és pedig itt Bécsben van s azér itt, mivel ily közeli lehetése nem is gyanítatván annál kevésbé legyen kitéve az üldöztetésnek”.39 Később, 1851-ben Tompa Mihálynak egy borkereskedő azt újságolta, hogy Bécsben látta Petőfit.40 Előfordult, hogy a hazai optimista teóriákat Franciaországból cáfolta meg egy-egy hazai sajtóval kapcsolatot tartó emigráns: „Hogy Petőfi és Pálfi ide megérkeztek volna, eddig nem valósul; ha úgy volna, bizonyosan találkoztam volna velök.”41

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az újonnan előkerült, Pákh által nem közölt levelek között szerepel néhány Petőfi rabságával kapcsolatos szóbeszéd is: például Bibok [Bátorfi] Lajos költőé, aki még 1861-ben is elhitte Horváth Fábián dunakeszi kántortanító – talán Petőfit a letartóztatott Czuczor Gergellyel összetévesztő – híresztelését, miszerint „Petőfi él”, méghozzá „véghetlen szigorú felügyelet alatt”. A kántor úgy tartotta, a költő Kufsteinben raboskodik, csakhogy ezt a „kórmány legmélyebb titokban tartja”.42 Bizonyos „N. Kálmán” pedig azt terjesztette, hogy „Petőfi Sándor a segesvári csata után még életben vólt”, méghozzá Nápolyban raboskodott.43 Végezetül megemlítendő, hogy (máig) népszerű elméletek születtek például Petőfi oroszországi fogságáról is: P. Szathmáry Károly irodalmár elsőként honvédektől, majd a szebeni foglyoktól hallott két történetet 1849 augusztusában, melyek már a költő eltűnésének folklorizálódását jelzik. Az egyik narratívában Petőfi túlélte a csatát, majd orosz tisztek fogták el, és Szibériába szállították. A másik elbeszélés szerint a költő csakugyan túlélte a csatát, azonban nem Szibériába, hanem egyenesen I. Miklós cár elé vezették, aki „miután megtudta, hogy kivel van dolga, a nagy költőt gazdagon megjutalmazva, szabadon bocsátá”.44 (Ezek a szibériai legenda első dokumentumai, melyek vélhetően a Csengey Gusztáv A fogoly lengyel című, 1861-es költeményében is megverselt, a korban közismert, lengyelországi Tadeusz Kosciuszko-legendával is rokoníthatók.)45
 
2 Elsőként Pataky Ferenc írt erről 1850-ben (amennyiben nem téves a Pécsi Lapok és a Vasárnapi Ujság datálása): Pataky 1860. Vö. P. Szathmáry 1860. Lőrincz 1861. K. Papp 1878.
5 Uo.
8 Szilágyi István Arany Jánosnak, Szigeth, 1850. jan. 4. = AJÖM XV. 257.
9 Arany János Szilágyi Istvánnak, Szalonta, 1850. jan. 19. = AJÖM XV. 258.
10 A kritikai kiadás jegyzetanyaga: AJM Kisebb Költemények I. 505–506.
11 A kritikai kiadás jegyzetanyaga: AJM Kisebb Költemények I. 515–517.
12 „Szétnézek és többé körültem / nincs a nehány kedves barát, / Aggódtatóan rám függeszti / Szemét egy könnyező család.”
13 Milbacher 2009, 147–167.
15 [K. S. K.], XXVI. Csongrádi névtelen levél, Vasárnapi Ujság 1860. dec. 23., 635.
16 Bartha 1860. Kiemelés az eredetiben.
17 Lauka 1861, 32. A költő nevével és személyazonosságával visszaélő csalókról Erdélyi János is beszámolt Szemere Miklóshoz írott levelében, mely szerint Kazinczy Gábor szintén hitelt adott a bujdosó Petőfiről szóló híreszteléseknek. Erdélyi János levele Szemere Miklóshoz, Pest, 1851. ápr. 10. 27. = ErdélyiLev. II. 27.
19 Vö. Pesti Napló 1850. nov. 21.
21 Géczy Alajos tanító autográf levele a Vasárnapi Ujság szerkesztőségéhez, Nagyszombat, 1861. febr. 18., kézirat, Vasberényi-hagyaték 3 beírt oldal, hajtogatva, szakadásokkal, apró szöveghiánnyal. A levelet Pákh Albert nem közölte.
22 Osváth 1861. Kiemelés az eredetiben.
26 Vachott Sándor levele Erdélyi Jánoshoz, Pomáz, 1850. márc. 28. = ErdélyiLev. II. 17.
27 A Petőfi-álversekről részletesebben: Kerényi 2022b, 173–174.
29 A dokumentumokhoz való hozzáférésben, megismerésében Lapis József segített. Köszönet illeti. Hangok a múltból, Arany Trombita, Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye Kt. 1999. Petőfi Sándornak és Vörösmartynak tulajdonított versek: Bort fiuk, bort…, Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteménye Kt. 3158. A magyar nyelvű kézirat orosz fordítása: Nehéz 1990.
30 Waltherr 1888, 94–95.
32 A „Bort fiuk…” kezdetű versnek elérhető egy Vörösmartynak tulajdonított (a költő Görgei-átokversére hasonlító) változata is. Julow Viktorné 1982.
34 Uo. 56–57.
35 Lévay József levele Arany Jánosnak, Pest, 1850. máj. 27. = AJÖM XV. 276–277. Jegyzetanyag: 666.
36 Pesti Napló 1850. ápr. 25. Kiemelés az eredetiben.
37 Hölgyfutár 1850. ápr. 25., 403.
38 Kertbeny Károly Arany Jánosnak, Lipcse, 1850. okt. 28. = AJÖM XV. 679. Kertbeny Károly Arany Jánosnak, Lipcse, 1851. jan. 1. = AJÖM XV. 691–693.
39 Bogár Zsigmond református lelkész levele feltehetőleg a Vasárnapi Ujság szerkesztőségéhez, Negyed, 1861. febr. 18., kézirat, Vasberényi-hagyaték, 4 beírt oldal.
40 Tompa Mihály Arany Jánosnak, Kelemér, l851. júl. 13. = AJÖM XV. 352.
41 Pesti Napló 1850. jún. 8.
42 Bibok [Bátorfi] Lajos (1835–1896) költő, szerkesztő autográf levele a Vasárnapi Ujság szerkesztőségéhez, Pest, 1861. jan. 21., Vasberényi-hagyaték, kézirat, 4 beírt oldal.
43 N. Kálmán levele a Vasárnapi Ujság szerkesztőségéhez, Pest, 1860. nov. 14., Vasberényi-hagyaték, kézirat, 1 beírt oldal, a hajtás mentén szakadással, apró szöveghiánnyal.
45 A lengyel párhuzam: Dienes 1957, 281.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave