b) Az otthon titkos kamrája (Magánélet és anekdotizmus)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 18–19. század imént bemutatott, magánéleti fókuszú ábrázolásmódja mindenekelőtt az antik, a középkori, valamint a kora újkori biográfia- és memoárirodalom anekdotikus hagyományán alapult.1 Az anekdota, az anekdotizmus és a magánéletiség térnyerése evidens módon, egymást erősítve kapcsolódtak össze az irodalmi nagyságok „társadalmiasítása” során.2 Ahogy Darab Ágnes fogalmaz Plinius Természetrajzával foglalkozó könyvének Az anekdota mint ars memorandi című fejeztében: „A kultúraelmélet kontextusában vizsgálva tehát az anekdoták olyan narratív alakzatok, amelyekben […] testet ölt a mindenkori kollektív emlékezet.”3

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az anekdota kifejezés a 7. századi bizánci írótól, Prokópiosztól eredeztethető, azonban csak a 17. században terjedt el műfajjelölő terminusként. A kissé megragadhatatlan és igen nehezen definiálható fogalom már jelentésében is (’kiadatlan írás’) a nyilvánosság előtti ismeretlenségre, a hivatalos történetíráson való kívülállásra utal, arra, hogy megjegyzésre vagy megörökítésre nem méltó eseményt beszél el.4 Általános jellemzésként irányadóként fogadhatjuk el a néprajzi lexikon megközelítését, miszerint az anekdota „kiemelkedő (történeti) személyiség hétköznapjait, gáláns kalandjait, emberi gyengéit vagy szellemes mondásait” mutatja be.5 Ami e jól ismert, rövid, csattanós történetek történelemszemléleti sajátosságait illetti, Tarjányi Eszter újhistorista tanulmánya egyfajta ellentörténelemként értelmezi a műfajt, amely a múlthoz való közvetlen hozzáférés illúzióját nyújtja: „az anekdota teoretikusan egymásnak ellentétes elemeket képes összeilleszteni, megengedve a »valóság« iránti vágy megnyilvánulását és egyben azt is, hogy a hivatalos történetírással szembeni alternatív történet elképzelhetővé váljon, »úgy mintha valóban megtörtént volna«”.6 Az anekdota szerkezeti-narrációs ismérvei kapcsán Hász-Fehér Katalin – Alexa Károly, Dobos István és Hajdu Péter alapvető jelentőségű tanulmányai nyomán – az anekdota belső logikájában rejlő rekurzivitást, újrahasznosítható „ready-made”-jelleget hangsúlyozza.7 Úgy véli, ez az ismétlődéses sematikusság az anekdota műfajiságának egyik legfontosabb hordozója.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az anekdota értelmezhető tehát tartalomtól független sablonként, »dallamként«, melybe történetek illeszkednek bele, vagy fordítva, melyet egy-egy furcsa, szokatlan, komikus […] eseményben az anekdotikus látásmód mintegy megtalálni látszik. Az esemény értelmezésének logikája és a szerkezeti mátrix az anekdota esetében tökéletesen fedi egymást […] Az anekdota szerzőjeként, életrehívójaként e tekintetben magát a szerkezeti és értelmezési sablont kell tartanunk, még akkor is, ha irodalmi műként keletkezik, és szerzői név szerepel a szöveg felett.8
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gintli Tibor anekdota-definíciója e ponton azért lényeges, mert egyrészt rávilágít a zseni életrajzi familiarizációja és az anekdotikus elbeszélői hagyomány összefüggéseire. Azt hangsúlyozza, hogy az anekdota mentális tartalmak hordozója, többek között épp a familiaritásé. Másrészt fontos, hogy megkülönbözteti az anekdota (mint rövid prózai elbeszélés) műfaját a vele kapcsolatba hozható elbeszélésmódtól (az anekdotizmustól), ugyanakkor láthatóvá teszi a kettő közötti genetikus, szerkezeti és narrációs összetartozást is. Magyarán szólva Gintli szerint az anekdotizmus mindenekelőtt elbeszélésmódként értendő, amellyel nemcsak a rövid történetek, hanem a nagyobb epikai formák is jellemezhetők, azonban a rövid, csattanóval záródó műfaj az anekdotikus elbeszélésmódnak igen fontos eleme lehet, nem véletlen, hogy az anekdotikus elbeszélésekben gyakoriak az anekdoták. Az anekdotikus elbeszélésmód kifejezés épp az anekdota műfajának narratív, szerkezeti, történetszemléleti sajátosságainak érvényesülésére utal. (Ugyanakkor nem minden elbeszélés anekdotikus, amiben szerepelnek anekdoták, hiszen a narráció egésze reflexíven és távolságtartóan is viszonyulhat egy-egy szövegbe épített anekdotához.)9 A továbbiakban azt kívánjuk áttekinteni, hogy az anekdotákon (mint műfaj) és az anekdotizmuson (mint narrációs mód) keresztül miként nyert egyre nagyobb teret a magánéletiség a halotti beszédektől és nekrológoktól egyre távolodó hazai életrajzokban.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kezdésként említendő az első magyar nyelvű életrajzi gyűjtemény, a Bod Péter-féle, 1776/77-ben megjelent, mintegy 528 szerző életét és munkásságát ismertető Magyar Athenas, melyet Szerb Antal a benne olvasható, ízes anekdoták miatt kedvelt igazán.10 Az anekdotákkal szembeni korai ellenérzéseket tükrözi Révai Miklós Faludi Ferencről írott bevezető jellemrajza (1786), mely igyekezett távol tartani magát a szonettköltő emlékét sértő történetektől, s mindenekelőtt ünnepélyes komolyságát, erkölcsi feddhetetlenségét, hazafias elkötelezettségét hangsúlyozta.11 Ennek ellenére maga sem kerülte el teljesen az anekdotikus perspektívát, hiszen érintőlegesen megemlítette, hogy a papköltő is „el szokott vólt a’ köz nép, és tseléd közé járogatni” a magyar nyelv mélyebb megismerése céljából, s említést tett bizonyos „illendőséget értő ártatlan mulatságokról” is. A különböző, gyakran világtörténelmi személyiségekről szóló „elmés és mulatságos” anekdoták – amelyek még nem különültek el az elvont karaktertípusokat megjelenítő adomáktól – Hermányi Dienes József, Kónyi János és Andrád Sámuel tevékenysége nyomán gyűjteményes formában jelentek meg a különböző, szórakoztató igényű kiadványokban.12

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Talán az anekdoták alacsony presztízsű ponyvairodalmi terjedésével magyarázható Kazinczy Ferenc kifejezetten nyitott, mégis igen óvatos viszonyulása a biográfiák magánéleti érdeklődéséhez. Korábban Szilágyi Márton hívta föl a figyelmet az anekdoták és az anekdotizmus jelentőségére Kazinczy önéletrajzi írásaiban,13 melyek, úgy tűnik, az életrajzaiban is igen meghatározó szerepet játszottak jellemábrázoló és „gyönyörködtető” (szórakoztató) hatásuk miatt. (Kazinczy maga is följegyzett „anekdotonokat” a 18. század utolsó éveiben.14) Ahogy egy Aranka Györgyről szóló anekdota kapcsán megjegyezte az 1816-ban készült Erdélyi leveleiben: „Az illy apróságok gyakorta inkább festik az embert mint a’ miket a’ Biographusok feljegyezni méltatlannak nem tartanak.”15 Ugyanitt viszont e privát történetekkel való üzérkedés morális hátulütőjére is fölhívta a figyelmet:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Igen is, az Anekdotenkrämerey [anekdota-szatócskodás] nevetséges pulyalelküség, ’s érzenünk kell, hogy tudatni másokkal, a’ mit ez vagy az nekünk bízodalommal mondott, nagy hálátalanság, ’s elárúlása a’ barátságnak […]16
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kazinczy 1813-as Dayka Gábor-életrajzának szerkezete is leképezi a nyilvános és privát perspektíva, a kanonikus közösségi hang és az anekdoták személyes és magánéleti beszédmódja közötti törésvonalakat. Az életrajz Dayka életének kronológiája után ugyanis perspektívát vált, hogy személyes emlékeit ossza meg az olvasóval, egy átvezetőben reflektálva szokatlan eljárására: „olly tartózkodás nélkül fogok szóllani, mintha nem eggy egész Publicum előtt, hanem csak barátimnak, kik a‘ Megholtat közelebbről ismerni kívánják, kisded körében szóllanék”.17 Ebben a kontextusban (is) érthetők Kazinczy tizennyolc évvel későbbi, Ráday Gedeon biográfiájában megfogalmazott gondolatai a magánéleti-anekdotikus életrajziság kapcsán. Sokatmondó a Rádayt ábrázoló rézmetszet fölemlítése, melyet 1790-ben Kazinczy maga sokszorosíttatott és közölt az Orpheusban. A Qurin(us) Mark által készített grafika az idős bárót otthonias viseletben, például hálósipkában ábrázolta, így annak – engedély nélküli – közlése miatt kifejezetten neheztelt Ráday, aki meglehetősen ügyelt nyilvános megjelenésére, valahányszor költőként a nagyközönség elé lépett.18
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az Anekdotenklauberey [anekdota-szedegetés] útálatos dolog, a’ nagy emberek sajátságaiknak felkapdosása ’s felfedezése pedig büntetést érdemel. De lehet az ollyat szép részről is tekinteni. Az illy apróságok mélyebben bé hagynak látni az előttünk már nem lévők’ charaktereikbe mint a’ fontos dolgok’ előbeszéllései, ’s reménylem hogy azt a’ mit itt elmondok, a’ jobb maradék tőlem köszönettel fogadja. Nem veszt ez által annak a’ szent tiszteletet érdemlő Öregnek fénye semmit, épen úgy nem, mint képe által nem vesztett, melly a’ Quirinus Mark’ rezén mutatja ugyan fogatlanságát is, de mosolygó szemeiben magát eláruló gyermeki naivetéjét is.19
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Igen jellegzetes Domby Márton Csokonai-életrajza (1817), mely szintén a Kazinczy-féle úton haladt, s szívesen élt az anekdotikus jellemzés eszközével,20 bemutatván a zseni különös és bizarr szokásait is: „éjtszaka a’ maga különös szobátskájábann gondolkodván, a’ képzelődés által maga elébe állított dolgoktól, mint jelenlévőktől megijjedt és azért mintegy rettegve szaladt a Kollegyiomi strásákhoz”. Fontos azonban – mint már Nabrádi Mihály megállapította –, hogy Domby nem a hóbortos költőt kívánta bemutatni, ellenkezőleg, épp arra hívta föl a figyelmet, hogy a maga korában nem ismerték a nagy költő „originális Lelkét”, pusztán „a minden-zsenik különösnek tetsző úton járását” látták benne.21

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A korábbiakhoz képest valamelyest más érveléssel, de az anekdoták mellett foglalt állást Döbrentei Gábor az Észre-vételek az életírás theoriájáról (1815) című írásában. Döbrentei a történészi objektivitás jegyében érezte fontosnak bemutatni a szerzők magánéletét.22 Egyetértett Kazinczyval abban, hogy az életrajzírást el kell különíteni a kegyeleti szempontok alapján megírt halotti prédikációktól és orációktól:23 a tacitusi objektivitáseszmény (sine ira et studio) és az életrajzírótól elvárt „mélyen béható” pszichológiai perspektíva igényének jegyében fejtette ki az anekdotákról vallott nézeteit Barcsay Ábrahámról írott életrajzában. „Az illyen kicsinységeknek látszó vonásokat is, úgy véljük, nem kell kihagyni az életirásból.” Jean-Jacques Rousseau Emilje és Plutarkhosz munkái alapján kifejezetten helyeselte, ha az életrajzíró „az otthon titkos kamrájába” vezeti az olvasót, ahol hőse „be nem fedett természetében” mutatkozik meg:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mert más valakit akkor látni közönséges helyen, midőn ő azt tudta, hogy ott megjelenik ’s arra elkészült, más, várakozásán kivűl ajtóján kopogtatnunk ’s meglepnünk. Az Életiró […] nem Halotti-Orátor, kinek, gyengeségünk s némiképpen az illendőség miatt kötelességé vált, hogy tárgyáról csak észre-vehetőbbeket mondjon, ’s egyéb ollyast, a’ mit a’ hátra-maradottak kedvtelenséggel hallanának, elhagyjon […]. Néki fel kell fedezni a’ Rosszat is a’ mit mi, tisztelet hamvainak! nem említhetünk, mert senkitől azt felőle nem hallottunk.24
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az anekdoták az 1820–30-as évtizedekben töretlen népszerűségnek örvendtek, s a folyóiratokban egyre nagyobb mennyiségben jelentek meg (például éppen Boswellről és Johnsonról szóló) rövid történetek. 1827-ben Döbrentei szintén publikált egy népszerű, „charachtert festő” anekdotagyűjteményt.25 Hász-Fehér Katalin Gyulay Lajos naplóit vizsgálva ugyanerre a következtetésre jut: „sok bizonyítékot találunk rá, hogy az anekdota a társasági-társadalmi közegben, a sajtóban, az irodalomban az egyén jellemzésének szokásos eszközéül szolgált”.26 Az anekdoták annak köszönhették sikerüket, hogy a kronologikus történelmi adatoknál és szónokias dicséreteknél lényegesen plasztikusabban és szórakoztatóbban tudták illusztrálni egy-egy tekintélyes ember személyiségét, közelebb hozták az olvasóhoz az egykori nagyságot.27 Kazinczy szavaival: „Semmi sem elégíti-ki kevésbé az Olvasót, mint a’ közönségesen-ejtett magasztalások, hogy jó hazafi volt, nagy katona volt. Tetteket kell említeni nem magasztalást.”28

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A magyar életrajz-irodalom fontos mozzanata Petrichevich Horváth Lázár 1842-ben kiadott Byron-biográfiája, mely Margócsy István és Kaszap-Asztalos Emese szerint a magyar romantikus irodalomfölfogás már-már programszerű dokumentumának tekinthető. Kaszap-Asztalos Emese egyenesen az első romantikus életrajznak minősíti a könyvet – noha kérdéses, hogy pontosan milyen szempontok alapján.29 A pionírszerep annyiban mindenképpen igazolható, hogy a Honderű későbbi szerkesztője egészen újszerű és szélsőséges költőszerepet vázolt föl számos Byronról szóló anekdotán keresztül, mely költőimázs elemeit, mint Margócsy megállapítja, később éppen Petőfi karakterében fedezhetjük föl: „Petőfi bizonyos szerepválasztásait (pl. korlátozhatatlan szabadság, normaszegés, rombolva teremtő szenvedélyesség, irónia) akár e műből is összeállíthatta volna.”30

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nos, Byron és Petőfi alakja, élete és költészete összehasonlítható (volna) egy (auto)biografikus perspektívából, hiszen Petőfi a maga korában szintén példátlan módon ismerte föl az (ön)életrajziság és a poézis összekapcsolásából eredő lehetőségeket. Byronhoz hasonlóan ő sem ijedt meg a magánélete megmutatásától: a költészete szerves részévé emelte saját életét, markánsan reprezentálva magát a nyilvánosságban. Nem véletlen, hogy első életrajzírói (például Gyulai Pál) úgy vélték, a költemények alapján akár a teljes Petőfi-életrajz megírható volna. Elég csak családi lírájára, például az életmű egyik legismertebb darabjára, az Egy estém otthon (1844) című, szintén anekdotikus ízű zsánerkölteményre gondolni, mely látványosan rávilágít, hogy a magánéleti perspektívához miért kapcsolódtak hagyományosan nőiesnek tekintett társadalmi nemi értékmegfeleltetések. Legalábbis a vers – „anyagias családfő” és „megértő édesanya” ellentétére épülő – kontrasztos szerkezete jól érzékelteti, ahogy a polgári otthon bemutatásával a (nőiesnek vélt) családi tér értékei – például empátia, gondoskodás, családi harmónia, érzelmi támogatás stb. – az irodalmi ábrázolás legitim tárgyává váltak. S nemcsak a családi líra zsánerképei értelmezhetők ebből a szempontból, hanem például az 1848. augusztusi Vörösmartyhoz című episztola némely szövegrészei is, melyek a nagy emberek kisszerűségét tételező minuit praesentia famam latin bölcsességet visszhangozzák kifejtett metaforákban:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ime a’ sas, ha itt alant van
A’ földön, millyen nagy madár,
’S ollyan kicsiny, hogy alig látszik,
Midőn a’ fellegekben jár.
Te fönn valál nagy ’s lenn kicsiny vagy;
Az ember illy csodát nem ért. –
Nem én tépem le homlokodról,
Magad tépted le a’ babért.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Napjainkban igen sokat foglalkoznak Petőfi nyilvánosságban fölépített arculatával, privát és közösségi szférát elmosó gesztusaival. Kevéssé újdonságértékű tehát a feltételezés, miszerint életrajz és biográfia versengő egymásrautaltságának árnyoldalai, az irodalmi életrajziság és a nyilvános önreprezentáció determinációi és uralhatatlansága mutatkozott meg a költő hadseregbe vonulásakor is, melyet egy álnév alatt írott, provokatív célú Vahot Imre-cikk előzött meg. A szerkesztő azt a kérdést intézte a költőhöz, hogy a forradalmi, hazafias dalok szerzője miért nem ragad fegyvert a haza szolgálatára.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

…Sándor öcsém, te minden versedben szabadságunk elnyomói, ellenségünk vérét szomjazod; te keservesen panaszkodál, hogy nem akkor születtél, midőn alkalma volt a magyarnak dicskoszorut szerezni a harczmezőn. Ime most nyakunkon a háboru, minden ép karra szüksége van a hazának – te katona voltál, gyermeked nincs, – s roppant kardod, mellyel a márcziusi napokban annyira csörömpöltél, még is hüvelyében rozsdásodik. No de azért édes öcsém, nem irigylem költői babérodat.31
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogy, mint korábban látható volt, Szendrey Júlia újraházasodásának botrányos fogadtatása (lásd a „feleségek felesége”, „özvegyi fátyol” toposzokat) szintúgy értelmezhető azon folyamat részeként, mely során az egyre inkább életrajzcentrikussá váló nyilvános (irodalmi) kultúra a szerzők magánéletére is jogot kezdett formálni.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Összeségében elmondható, hogy az anekdoták és az anekdotikus elbeszélésmód nagymértékben hozzájárult, hogy az életrajzíró „hazavigye” a polgári és női olvasóközönség otthonaiba a korábban távoli, hermetikus világokban egzisztáló lángelmét. S ugyanígy a privát életébe betekintést engedő szerzők már életükben is mintegy „beköltöztek” az olvasók otthonába. Az életrajzok anekdotizálódásával a géniusz alakja a polgári értékrendhez igazodott: magánéleti, családias perspektívában mutatkozott meg; az érzelmek és az érzékiség, az otthoni környezet és a meghittségre való hajlamok privát és hétköznapi kontextusában. Az életrajzok által a zseni nem-otthonos extravaganciái, különcségei (társadalmi, kulturális, erkölcsi határsértései) is emberközelivé váltak: a lángész életkori éretlensége, kompenzatorikus viselkedése, pillanatnyi lelkiállapota magyarázta az atipikus figurák tetteit, melyek alkalmasint komikus keretben, poentírozva tárgyalódtak, s egyfajta sajátosan egzotizáló és familiarizáló (az idegenség és az azonosulás érzetét egyszerre kínáló) diskurzusban értelmeződtek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindezt a kezdetektől fogva számos kritika érte: olykor nőies pletykálásként, közönséges kufárkodásként értékelték; később a kegyeleti és magánéleti jogok nevében tiltakoztak ellene. Előfordult, hogy ideológiai (el)nyomásként: a romantikus eszmék konzervatív „megszelídítéseként”, kiárusításaként, esetleg a biedermeier stílus és életmód térhódításaként értelmezték.32 Azt azonban – mint Julien North kiemeli – érdemes látni, hogy az (anekdotikus) életrajzok nagymértékben hozzájárultak az olvasóközönség bővítéséhez és a modern irodalmi kultúra demokratizálódásához, hiszen az anekdotikusan ábrázolt zseni alakja társadalmi, kulturális, erkölcsi, társadalmi nemi kapcsolódást hozott létre az olvasórétegek között. A zseni magánéletének közönség elé tárásával egészen újszerű, közvetlen érintkezésen (annak illúzióján) alapuló kapcsolatot teremtett olvasó és szerző között.
 
1 A magyar irodalom anekdotikus örökségéről: Gyenis 1970. Balázs 2024. Az antik életrajzokról s azok anekdotikus hagyományáról: Adamik 2009, 268–269. Darab 2020, 248–270. A humanista művészanekdotákról: Uo. 193.
2 Az angol nyelvű életrajzi anekdotizmusra példa lehet néhány Byron-életrajz (pontos bibliográfiai adatok nélkül), amelyek már a címükben is nyilvánvalóvá teszik anekdotikus jellegüket: Alexander Kilgour: Anecdotes of Lord Byron from Authentic Sources (1825); John Watkins: Memoirs of the Life and Writings of the Right Honourable Lord Byron with Anecdotes of some of his Contemporaries (1822); John Mitford: The Private Life of Lord Byron, Various Singular Anecdotes of Persons and Families of the highest Circles of Haut Ton… (1836?)
5 Ortutay 1977, 101–102.
9 Gintli Tibor könyve egyúttal a magyar (és részben nemzetközi) anekdotakutatás eredményeiről is kurrens áttekintést nyújt. Gintli 2019, 3–28.
11 Révai 1786, 12–14.
12 Az anekdoták története magyar és világirodalmi kontextusban az ókortól a 19. századig: György 1934, 7–77.
14 Kazinczy: Pályám emlékezete 2009, 36–41.
15 Kazinczy: Erdélyi levelek 2013, 96.
16 Uo.
17 Uo. 141.
18 Orbán 2013, 58–69.
19 Kazinczy: Pályám emlékezete 2009, 30.
20 Az anekdotikus jellemzésről: Dobos 1995, 47–48. Szilágyi Márton az életrajz „kultikus” mozzanatait hangsúlyozza a könyv kapcsán: Szilágyi 2014a, 45–46. Lakner Lajos Domby Csokonai-biográfiáját Kölcsey ekkor megjelenő életrajza tükrében olvassa, a következő – Szilágyi Mártonéhoz hasonló – megállapításokra jutva: „Kölcsey arra törekedett, hogy a népszerűséget és a rajongó befogadói magatartást bírálva Csokonait és olvasóközönségét az irodalmon kívülre utasítsa, s megkérdőjelezhetetlenné tegye a racionális gondolati műveletekkel fölépített kritika irodalomtisztító szerepét és a kritikus kizárólagos jogát a művek és az alkotók feletti ítéletre. Domby Márton viszont épp a rajongást igyekezett a jogaiba beemelni, életrajzában ugyanis az olvasó tetszését tette meg az irodalmi művek és alkotók legfontosabb értékjelzőjévé.” Lakner Lajos 2014, 121.
23 A Kazinczy és Döbrentei életrajzírási eszménye közötti különbségekről és egyezésekről: Tóth 2006, 160–168.
25 Hasznos mulatságok 1818/4, 31–32. Kis 1821, 12–13. Döbrentei 1827.
27 A jellemábrázolás kívánalmáról mint a modern életrajzírás meghatározó tendenciájáról: Nabrádi 1942.
28 Kazinczy Ferenc Pataky Mózesnek, Széphalom, 1815. jan. 16. = KazLev. 12. 328. Idézi: Tóth 2006, 165.
30 Margócsy 2011b, 148–149.
31 Endrődi 1910, 501–502.
32 A romantika konszolidációjáról magyar nyelven is számos elemzés született, ám egyelőre még kérdéses, hogy mindez folyamatában értelmezve miként írható le. Azaz, hogy milyen szerepek tulajdoníthatók bizonyos szerzőknek, s hogy időben hol húzhatók meg az eszme- és irodalomtörténeti határvonalakat. Amíg Milbacher Róbert szerint a romantika hagyományát éppen Petőfi „szelídítette meg”, addig Margócsy István és T. Szabó Levente (a Vörösmartyt megszelídítő) Petőfi megszelídítése mellett érvelnek meggyőzően. Margócsy 2011b. Milbacher 2018, 68–78. T. Szabó 2014, 158–171.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave